Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig 2. - Thorma János Múzeum könyvei 41. (Kiskunhalas, 2016)

I/2. Özv. Thorma Jánosné Kiss Margit levelezéséből

Özv. Thorma Jánosné Str. Gregorescu 17. Baia Maré Baiamare, 1937. dec. 20. Nagys. Dr. Erdős István ügyvéd úrnak Erzsébet-tér 9/10. Budapest V. Kedves Ügyvéd Úr! Nagyon kérem, szíveskedjék az „1848. márc. 15. Talpra magyar!” című Thorma kép ügyé­ben a felszámolás alatt álló Könyves Kálmán cég ügyvédjének tudomására hozni, hogy az uram által nekik 30 évvel ezelőtt eladott és szerződésileg megkötött reprodukció jogukat illetőleg kötik-e magukat jelen helyzetükben a reprodukció jogához. Az esetben, ha igen, a szerződés módosításához a mai értékviszonyokhoz megfelelően fel­tétlen ragaszkodom olyan értelemben, hogy a koronát pengőre kérem felértékelni. Azon­kívül a reprodukciókat sorszámmal lássák el, mely példányok általam hitelesíttettnek. A képet pedig régi állapotára való tekintettel, csakis a Műcsarnok helyiségében bocsátom rendelkezésükre a kiállítás megnyitása előtt napokban. Ugyanis a szerződés mikénti ren­dezésétől teszem függővé, hogy a nem teljesen befejezett művet most vagy 2 év után fogom kiállítani, mert semmi kedvem egy olyan súlyos feltételekhez kötött szerződéssel szemben éveken át pereskedni, és emiatt az ügyet a kiállítás előtt feltétlen rendezni szeretném janu­ár 10-ig, mivel szerződésszegést nem akarok elkövetni. A legszimpatikusabb volna nekem, ha visszakapnám tőlük az egész szerződést és egy nyi­latkozatot, hogy nem tartozom nekik semmivel, és szíveskedjék kivenni belőlük, hogy erre milyen feltételek mellett volnának hajlandók. Szíves válaszát mielőbb kérem. Szívélyes üdvözlettel Thorma Jánosné 27. Özv. Thorma Jánosné dr. Erdős Istvánnak, 1937. dec. 20. OSZK Levelestár Sz. 118/33/1979. 28. özv. Thorma Jánosné a Phönix Rt. cégnek, 1938. szept. 26. Tekintetes Phönix Rt. Cégnek, Baiamare. Hivatkozással a megboldogult férjem által Önök részére Nagybányán, 1937. október 10- én 206.000 Lei azaz Kettőszázhatezer Lei kamatmentes kölcsön tekintetében kiállított kötelezvényre, - ezennel elismerem, hogy cégünk a ma megejtett leszámolás eredménye szerint kölcsön és tartozás átvállalás jogcímén 205.500 Lei azaz Kettőszázötezerötszáz Leivel tartozik, s elkötelezem magam arra, hogy ebből a tartozásból 105.500 azaz Egyszázötezerötszáz Leit 1938. december 31-ig, 100.000 azaz Egyszázezer Leit pedig 1939. július hó 31-ig kamatmentesen vissza fogok fizetni. 38

Next

/
Thumbnails
Contents