Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig 2. - Thorma János Múzeum könyvei 41. (Kiskunhalas, 2016)

I/1. Thorma János

val a kezében, bevezetett egy tágas, alacsony szobába, hogy várjuk meg, mert mindjárt itthon lesz.

Körülbelül negyedóra múlva meg is jött a gazda. A beszélgetés nehezen ment. Ő magyarul nem igen tud, én pedig nem értek németül. Azért is mentünk harmadmagammal, hogy jól megértsük.

Csák főtisztelendő úr figyelmeztette, hogy csak azt mondja, amit látott, mert jegyzőkönyvet veszünk föl, nehogy valamikor valaki kétségbe vonja az adatok hitelességét. Herold becsületszavára fogadta, hogy a legjobb tudása szerint fogja elmondani.

Legelőször is egy darab papírost kért. A vázlatkönyvemből szakítottam egy lapot. Erre rajzolta le a vesztőhely térképét. Ma is megvan. Közben elmondta mindazokat a külsőségekre vonatkozó részleteket, amelyek a festményen szigorúan az ő előadása után vannak föltüntetve. Ott, aki érdeklődik, megláthatja: fölöslegesnek tartom itt jelenleg fölsorolni. Mindezeknél fontosabb tudni, honnan látta ő az akasztást. Hogyan állott előtte a jelenet. Ezt az általa rajzolt térképről egészen pontosan leírhatom.

A kivégzést Zsigmondháza felől nézte. A katonai négyszög híd felé eső sarkától nem mesz- sze, a katonák által alkotott négyszögben legközelebb állottak hozzá a papok. (A közleményből olvasom azt az állítását, amely szerint karing nem volt rajtok. Pedig csak Herold nem emlékezik már reá. Ehhez semmi kétség nem fér. A kivégzés előtt gyóntattak, ahhoz pedig karing és stóla kell.)

A papokon túl látta a szekeret, rúdjával a vár felé irányítva. Damjanich ült rajta, háttal Herold felé. A szekértől jobbra állottak a tábornokok. Heroldtól legtávolabb eső sarkában a négyszögnek, a legszélső akasztófán kezdődött az akasztás. Tehát a tábornokok csoportja Herold és az első akasztófa között állott. A tábornokok Pöltenberg felé fordultak, és háttal állottak Herold felé kezdettől fogva. Az első akasztófa mellett állott az őrnagy is, így már az ítélet fölolvasásakor is ugyanez volt a helyzet.

Már pedig így nem következtethetett az arcaikról biztosan a lelkiállapotukra „Nemes tűzzel néztek a bitó elé.” Az én festményemen pedig, azt mondja: sírnak. Úgy látszik, nem látta jól.

Mégis erre hivatkozik a közlemény írója, hogy történelmi tévedésben vagyok.

Sujánszki egykori följegyzését, amely éppen a tábornokok lelkiállapotát tünteti föl legélénkebben, hitelesség tekintetében senki sem vonta kétségbe. Ötvenhat év múlva Herold megtette. Miért nem mondta ezt meg Sujánszkinak? Én különbséget teszek az ő és a Sujánszki megfigyelésének az értéke között, különösen lélektani szempontból.

Az ember: ember. Akármilyen nemes vitéz. Az eíféle romantikus és balladai stílus nemigen fordul elő a való életben. Volt alkalmuk százszor megmutatni, hogy nem gyávák. Akasztófa előtt pózolássá válik az a „nemes tűz”. Épp úgy, mint csatában gyávaság a meghatottság. Még válaszolnom kell arra a kijelentésre, amelyet festményem pillanatnyi megtekintése után tett ekképpen: „Szerencséje annak a festőnek, hogy a generálisok közül egy sem él, mert ezért a képért nagyon kikapott volna!”

Hát ez sem talál!

Él egy generális azok közül, és mégsem kaptam ki. Él az a tizennegyedik generális, akinek az élete nagyobb vértanúság, mint a halála lett volna. És ez a generális - büszkén mondom el - érdemesnek tartott engem arra, hogy fölkeressen, ennek a képnek a megfestéséért kezet szorítson velem.

Az akasztás jelenetét Herold csaknem szemben látta, ellenkező irányból, mint az én festményemen van föltüntetve. Innét van az az érzése, hogy az én festményemen föltüntetett

18