Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig 2. - Thorma János Múzeum könyvei 41. (Kiskunhalas, 2016)

I/1. Thorma János

- Éljen a haza.

Vécsey, mint említettem, mind a nyolc társának kivégzését közvetlen közelből nézte végig, és merev tartással lépett egyik bitótól a másikig. Amikor reá került a sor, végignézett vértanútársain, és szó nélkül állott a bitó alá. A hóhér éppen a hurkot akarta nyakába illeszteni, mikor iszonyú dörej hangzott át a Maros túlsó partjáról. Vécsey lábujjhegyre állott, kinyújtotta nyakát, és úgy kémlelődött egy pillanatig; a hóhér is megállt egy másodpercre munkájában, de a parancsnok intett, s egy perccel később Vécsey is halott volt.

Az idehangzó robajt az okozta, hogy a túlsó oldalon a kíváncsiak tömege lepett el egy magas ólat, amely iszonyú zajjal leszakadt alattuk.

Meg akarom jegyezni, hogy a hóhér, - magas szárú csizmát és valami frakkszerű öltönyt viselt - rendkívül gyorsan végezett az egyes áldozatokkal. Halálvívódást nem láttunk, s miközben ő a hurkot tette a szerencsétlen generálisok nyakába, egy kis fehér kendőt tartott az arcuk elé; a legények - kétoldalt egy-egy - rántottak egyet a testen, - s a kivégzés megtörtént. A hóhér egy-két másodpercig tartotta csak a kendőt az áldozat arca elé, s mire elvette onnan, hideg, mozdulatlan volt már az arc, de semmi eltorzulás nem volt észlelhető. Akik a kivégzést látták, azt híresztelték később, hogy a hóhér a fehér kendőben rejtegetett valami gyilkos szeszt és a halál a kendővel való érintkezéskor bekövetkezett már.

A kilenc tábornok kivégzése az összes formaságokkal együtt nem tartott egy óra hosszat sem. A kivégzés színhelyéről csakhamar elvonult a katonaság, s mi is borzadállyal menekültünk a rettentő helyről.

Néhány évtized múlva fölkerestem egy ízben Budapesten Damjanich vértanú özvegyét, s megtudakoltam, hogy a lelkész elvégezte-e azt, amivel a tábornok halála előtt megbízta; Damjanichné az felelte, hogy igen.

Uj Idők, 1904. október 2. X. évf. 40. sz. 341-342.

5. Thorma János válasz-fogalmazványa az Uj Idők cikkére

Nehány szó „Az aradi kivégzés szemtanúja” című közleményhez

Az Uj Idők 1904. október 9. számában Herold Alajos, mint az aradi kivégzés szemtanújától egy közlemény jelent meg az én „Aradi Vértanúk” című festményemmel kapcsolatban. Ezen közleményből sokan arra következtethetnének, hogy én felületesen, egyoldalú információ után készítettem el a nevezett képemet. Hát ez, kérem szépen, nem áll. Midőn ezen téma kivitelét elhatároztam, minden lehetőt elkövettem, hogy pontosan, kimerítőleg tájékozzam magamat az eseményről. Az Aradi Vértanúk Emlékkönyvéből vettem az első benyomásokat. De az ebben foglalt leírás minden szépsége és ereje mellett sem tartalmazza azokat az aprólékos adatokat, amelyekre egy festőnek szüksége van. Szemtanút kellett tehát keresnem (mielőtt még a képet megkezdtem volna).

1893. január havában Aradra utaztam azon reménységgel, hogy a szomorú tisztet végzett minorita atyák közül még életben találok valakit. Sajnos, már egy sem élt közülük. Dr. Csák Alajos úr - jelenleg a minorita rend magyarországi főnöke - akkor is Aradon volt. Midőn közöltem vele szándékomat, fáradhatatlan készséggel segített kutatásaimban. Elvezetett Arad város idősebb polgáraihoz. Napokig kerestük azokat, akik felvilágosítást adhatnának, de valamennyien csak azt mondták, hogy a kivégzést nem láthatták, mert a

15