Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Néprajz - Gyarmati Andrea: Kiskunhalas és környéke viseletei 1850–1950
Kiskunhalas és környéke viseletéi 1850-1950 491 Ezt az új divatirányzatot természetesen a halasi nők is követték. Innentől kezdve a ruhák szabása alapján már kevésbé lehetett megkülönböztetni, hogy annak viselője melyik társadalmi réteghez tartozott. Ami ezt elárulhatta, az a ruhák anyaga volt. A változás természetesen elsőként az úrinőknél figyelhető meg, majd a gazda- és parasztasszonyok körében is elterjedt. Mind a hétköznapi, mind az ünnepi viseletűkben megfigyelhető ez a változás. Az 1920-as évek közepéről származnak fotók, melyek már ezt a tendenciát mutatják. Hétköznap egyszerű kartonból, ill. vászonból készült ruhákat hordtak. (18. kép) Ünnepi ruhájuk szabásvonala is azonos az úri asszonyokéhoz. (19. kép) Elmondható tehát, hogy az első világháború végétől kezdve még annyira sem beszélhetünk halasi női paraszti viseletről, mint korábban, hiszen az itt élő lányok, asszonyok a polgári divatot követik, annak változásit figyelembe véve öltözködtek. Viszont a legszegényebbek, mint pl. a tanyákon élő cselédek még az 1930-as években is blúzban, szoknyában, kötényben, vállkendőben jártak. A változás csupán annyi volt, hogy a szoknyák már térdig értek. (20. kép) A felső ruhákon kívül a múzeum gyűjteménye rendelkezik néhány alsónemüvel is. A 19. század második felében az úri nők közvetlenül a testükre térdig érő, ujjatlan inghez egy alul és hátul nyitott, térdig érő, derékban megkötött alsónadrágot viseltek, melybe az inget beletűrték. Erre vették fel a halcsonttal, ill. fém pálcikákkal merevített fűzőt. (23. kép) A két világháború között, ahogy a felső ruhák esetében, úgy a fehérneműk használatának elterjedésében is érződik a polgári hatás. Az ekkorra már alsóruhává vált ujjas pruszlikot (melles) hosszú szárú, két oldalt gombos bugyogóval viselték a módos gazda lányok, asszonyok. (24. kép) Halason már az 1760-as évek óta jelen levő kisebbség a cigányság.7 A legkorábbi, múzeumunkban fellelhető ruhadarabok az 1940-es, 50-es évekből származnak. Ekkor az öltözködési szokásuk a legszegényebb magyar lakosság öltözködési szokásával azonos. A roma nők is blúzból, térdig érő, derékban ráncolt szoknyából, kötényből és kendőből álló együttest viseltek, de viseletűk ugyanakkor a cigány öltözködési hagyományok elemeit is mutatja, melynek jellemzője volt a nagyon színes, virágmintás, gyári anyag használata, a fodros szoknya, ill. a feltűnő ékszerek (fülbevaló, karkötő, nyaklánc, gyűrűk) viselése.8 (21. kép) A cigányasszonyok öltözékét kiegészítette még a derékra kötött, szoknya felett bal oldalt viselt zseb, a zsaba. Ez egy téglalap alakú erszényféle, mely bármilyen anyagból készülhetett. Ezt a zsabát fonalakkal, posztó vagy szövetcsíkokkal hosszában és keresztben beborították, majd ennek a zsebnek a teljes felületét televarrták apró, lehetőleg egyforma méretű színes gombokkal, üveggombokkal, ill. ettől elütő színű és nagyságú gyöngyház vagy fémgombokkal. Ezen a díszítésen túl teleaggatták még színes láncdarabokkal, jelvényekkel, érmékkel.9 (22. kép) Férfi paraszti, ill. gazda viselet Kiskunhalas hagyományos férfiviselete nagy vonalakban követi a magyar viselettörténet fő fejlődési ívét. A 19. század második felére leginkább jellemző halasi férfi népviselet - melyet a szegények és módosabb gazdák egyaránt hordhattak - a bő ujjú ingből, amit borjúszájúnak is neveznek, ill. 4-6 szeles bőgatyából álló lenge magyar viselet. Funkciójukat tekintve alsó- és felsőruhák egyaránt lehettek. Ehhez az öltözethet vászonból vagy posztóból készült mellényt (más néven kismándlit, lajbit),'0 illetve posztóból készült kabátot (nagymándli, dóka, felöltő) öltöttek magukra. (25. kép) Ennek a kabátnak az egyik változata az 1870-80-as években virágkorát élő bandzsúr, mely derékban szabott és hátul bukrosaljú, felölthető és nyakbavethető
