Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Néprajz - Gyarmati Andrea: Kiskunhalas és környéke viseletei 1850–1950
486 Gyarmati Andrea Kiskunhalasi viselet Női paraszti, ill. gazda viselet Az 1850—60-as évekre tehető az a változás, amely a paraszti, azon belül is elsősorban a női öltözködésben jól megfigyelhető. Kresz Mária a következőképpen fogalmazza ezt meg: „A parasztnők viseletének fejlődése tehát két irányba haladt. A fejlődés egyik iránya az, amikor a korábbi egyetlen szoknya helyett a bolti anyagok lehetőségére és az úri divat hatására a szoknyák megszaporodnak, megbővülnek, de a régi paraszti viselethez híven rövidek maradnak, így alakul ki a rövid, sokszoknyás paraszti viselet. A fejlődés másik iránya az, hogy a ruházat az úri divathoz idomul, a szoknyák hosszúvá, földig érővé válnak, hat az empire, majd a krinolin új divatja. Gyakran drága anyagokból, nehéz selymekből készül az öltözet. Az ilyen jellegű ruha, földig érő szoknya, vizitke, kacabajka nem terjed el az egész országban, de ahol ez lesz a parasztság öltözete, ott a viselet előbb-utóbb beletorkollik az általános városi-polgári divatba.”2 Kiskunhalas (és környékének is) viselettörténeti fejlődésére az utóbbi állítás az igaz. Ahogy a többi, hasonló fejlődési utat bejárt alföldi mezőváros esetében, a város viseletének alakulására hatással volt a helyi társadalom fejlettsége, gazdasági helyzete, és környezetének, a Duna-Ti- sza közi településeknek az öltözködési kultúrája is. Nem elhanyagolható szempont a helybeliek mentalitása sem: a kiskun öntudat, a magyaros viselethez való ragaszkodás, az értékes ruhadarabok státusszimbólum jellege. A viseletben a 19. század második felétől a régi és az új elemek egyaránt megfigyelhetők. Sokáig megmaradt a házi anyagok előállítása, ugyanakkor viszonylag korán megjelennek a gyári textíliák, valamint befogadásra kerülnek a polgári divathatások is. Mindez változatosságot eredményez a ruházkodásban.3 A 19. század közepi halasi paraszti női viseletről csupán leírás maradt ránk, illetve egy képi ábrázolás. (1. kép) Nagy Czirok László gyűjtésében olvasható Gyenizse Lajos visszaemlékezése az 1860-as, 70-es évekre, aki a következőképpen írja le az akkori női viseletét: női alsó ruha volt a házilag előállított vásznakból szabott ingváll, mely derékon alul ért, ujja pedig könyéken felül. Elején a nyaktól lefelé a mell alatti részig ki volt hasítva, melyet pertlikkel kötöttek össze. A hétköznapiak simák voltak, az ünneplőknek a nyaka és az ujj vége csipkével díszített. Ehhez az ingvállhoz fél lábszárig érő, négy szeles bőségüpöndölyt hordtak, mely tetejére az évszaktól és az alkalomtól függően 4-5 csipkézett vagy slingelt szélű, keményített alsószoknyát kötöttek. Télen vattával bélelt rokolyát is hordtak. Ezek tetejére vették fel a bokáig érő szoknyát. A 4-5 szél bőségü szoknyákat derékban beráncolták, gallérba fogták, melyhez szalagot vagy kapcsokat varrtak és ezzel fogták össze. Hétköznaponként kékre festett vászonszoknyát hordtak. A szoknya elé kékre vagy feketére festett, takács-szőttes kötényt kötöttek. Az ingváll fölé ujjatlan, elöl a pertlin kívül vas és réz kapcsokkal is záródó pruszlikot hordtak, melyen bélés nélküli ujjas réklit viseltek nyáron. A tavaszi és az őszi rékliket bélelték. Télen erre vették fel a bélelt dókát vagy a különböző színű, vastag posztóból készült, rojtos szélű nagykendőt. Ünnepi alkalommal gyári selyemből készült, hímzett, rojtos nagykendőt kötöttek magukra a nők. Az ünnepi viselet anyagában, díszítettségében és összetételében is eltért a hétköznapitól. A slingelt, színes pántlikákkal díszített, ezüstös-aranyos sujtással zsinórozott ingváll tetejére vették fel a deréktól a mell aljáig érő, halcsontos, díszes zsinórral összekötött midért (fűző), melyet sokszor összeépítettek a gazdagon cifrázott ünnepi pruszlikokkal. Az ünneplő szoknyákra színes, kétujjnyi széles pántlikákat abroncsszerüen, több sorban a térd alatti részre körbevarrtak, vagy pántlika helyett többszörös fodrot tettek. Aki még inkább tetszeni akart, az az alsó szoknya aljára kétfelé hasított tengeri nádat abroncsszerüen ráerősített. Az erre felvett szoknya
