Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)

Történelem - Paskuj Iván: A kiskunmajsai zsidó temető

r 354 Paskuj Iván 6. Sírkő tetején P.N. 7. Áldó kezek vésete kohanita síron azonban örök háznak vagy öröklét házának (Prédikátor könyve 12:5), minden élő számára kije­lölt háznak (Jób könyve 30:23), sőt a halál udvarának is (Brakhot 23a). A zsidó hagyományok elkülönítik a temetés és a közösségi imádkozás/tanulás helyszínét, ezért a zsinagógák mellett nincsenek temetők. A kiskunmajsai zsidó sírkertben az első temetés 1855-ben történt. (Sajnos a temetési anya­könyvek, a többi hitközségi hivatalos iratokkal a holokauszt viharában eltűntek, még nem ke­rültek elő, talán valahol lappanganak, reménykedünk, hogy valamelyik levéltár elfelejtett pol­cán porosodnak.) 2012-ben 97 sír volt található itt. Valószínűleg több létezett, de ma már csak ennyi található. A térképen látszik a temető elhelyezkedése a sírokkal. A ravatalozó épülete nincs már meg, feltételezhető, hogy a temető keleti sarkában lehetett. A temetőnek eredetileg vályog kerítése volt, amit az 1930-as évek végén a zsidóellenes köz­hangulat erősödésével ismeretlen személyek kidöntöttek, és a sírokat megrongálták. Ekkor a hitközség elnöke, Markovics Manó levelet írt a főszolgabírónak, melyben engedélyt kért, hogy a temetőt körülvevő régi kerítés helyett téglakerítést építhessenek. A főszolgabíró 1939. okt. 14-én jóváhagyta az építkezést, így a temető ledöntött kerítését újjá építették, ami ma is áll. A temetői gyászszokásokról meg kell említeni, hogy a vallási előírások szerint még az nap, de legkésőbb másnap napnyugtáig el kell temetni a halottat. A gyászra több előírás is vonatko­zik, de ezeket már nem tartják be Magyarországon. Dísztelen deszka koporsóban temetnek, és nem szögezik le. Izraelben koporsó nélkül temetnek. Egy erre a célra készített „hordágyon” vi­szik a sírhoz fehér gyolcsba öltöztetve a halottat. Szokás földet dobni a sírba a közeli hozzátar­tozóknak. A sírkövet Magyarországon csak 11 hónap után állítják. A temetőlátogató hagyomá­nyosan nem virágot, csupán egy-egy kavicsot helyez a sírra. Minél több kavics magasodik ott, annál élőbb az elhunyt emlékezete. A különös szokás eredete, hogy a sivatagos vidéken a vad­állatok elleni védelmet biztosította a kő. Más vélemény szerint a halott megsértését jelentené az életet szimbolizáló virág felmutatása, s ezért csak holt tárgyat, kavicsot hozhatunk a sírhoz. Ada Christen osztrák költőnő így fogalmazta meg: „Élő kapja a virágot, Kavicsot a holtnak hantja”. A zsidó érzelemvilág tiltakozik a halotthamvasztás ellen. Aki szeretné, hogy a Tóra törté­nelmi zsidósága az atyák szellemiségében éljen tovább, semmiképpen sem pártolja azt. Ha alaposan körülnézünk egy zsidó temetőben, sokféle motívumot láthatunk a sírköveken. Minden vallási ábrának jelentősége van, valami módon kötődik a Bibliához vagy a hagyomá­nyokhoz. A temetők és a sírkövek legfontosabb részei a sírfeliratok. Az ősi formulák, szimbó­lumok és motívumok mögül minduntalan az egyéni sorsok bukkannak elő. A bibliai Tízparan­csolat tiltja az emberábrázolást, a „faragott képek” tiszteletét, ezért a zsidó temetőkben nem lát-

Next

/
Thumbnails
Contents