Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Régészet - Kunkovács László: Kunbabák és ótörök előzményeik
HALASI MÚZEUM 4. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 140. évfordulójára 175 Kunbabák és ótörök előzményeik Kunkovács László 1. Látni és láttatni A nomádokhoz a köztudat nem köt épített örökséget és mozdíthatatlan, hosszú időkre szóló kőemlékeket. Ha mégis van ilyen - ráadásul a mi kunjaink révén közünk van hozzá - meg kell ismernünk az eurázsiai füves pusztán szétszórt, ma már múzeumokban is nagy számban őrzött kőemlékeket. Az emberiség egyik fontos kulturális örökségéről van szó! A kun kőemberek, s elődeik, a türk áldozószobrok telis-tele vannak képzőművészeti leleménnyel. Nincs szobrász- művész, aki fotóim láttán ne elismeréssel szólt volna róluk. Kőembereket fényképezni Eurázsiában - a megtalálás művészete. A felkészüléshez természetesen át kell forgatni a szakirodalmat, de ne gondoljuk, hogy ezek a híradások teljes körűek. Az ázsiai szobrok nagy hányadának nyoma sincs a könyvtárakban. Szerencsére a helyiek, a le- geltetők szíves eligazítására bizton számíthatunk. Olykor átéltem a fölfedezés örömét, úgy éreztem, ezt még nem látta európai. Gondolható, hogy a legbüszkébb azokra vagyok, amelyeket a pásztorok tanácsai alapján, vagy akár anélkül, valamiféle már kialakult érzékenységemnél fogva találtam meg. A múzeumok termeiben vagy udvarán fényképezni messze könnyebb. A vizuálantropológus munkája nem ellentétes a szövegcentrikus iskolákkal, a felhalmozott tudást csupán kiegészíti. A szakirodalom lehetőség szerinti ismeretében kutakodik, s abban érzi magát hézagpótlónak, hogy a képekben megfogható hagyatékokra támaszkodik, elemezgeti őket, mi több, maga is jócskán hozzáad fényképezve történő leletmentéseivel. Ezekhez még csak ásatási engedély sem szükséges. Épp elég múltba vezető emlék maradt a föld felszínén, bárki számára nyitottan. Miközben a vizuális antropológia elméleti fejtegetések tárgya, a tudományos fényképezés mindennapos gyakorlatát művelőnek kutatói státusz nem létezik — a tudomány mérhetetlen veszteségére. Képekben gondolkodó, alkotó fotóművész és néprajzkutató vagyok egy személyben. Érzelmeim és intuícióim összefonódnak oknyomozó hajlamommal. Hátizsákos expedícióim 1990-2007 között voltak. Minden lehetőséget megragadtam, hogy minél több analógiát tudjak felsorakoztatni. Azokat az erősen hiányos vagy töredezett kőembereket is megörökítettem, amelyek ilyen állapotukban nem esztétikusak. Ezeket fotókiállításaimon (lásd: Melléklet), illetve publikációimban (Kunkovács 2002, 2005, 2010, 2011) nem szerepeltettem. A sokasodó lovasnomádok keletről nyugatra hozták a szoborállítás kultikus szokását - kutatásaimat is ehhez igazítottam: tíz ázsiai expedíció és két kelet-európai kutatóút eredményét őrzöm archívumomban. Ma Kazakisztánról, Kirgizisztánról beszélünk, aztán, folytatva az ázsiai törökség előfordulásait, az Orosz Föderáció tagköztársaságai következnek: Hakasz Köztársaság, Tuva, Altáji Köztársaság. Mivel a kőemberek állítása idején még nem történt meg nemzetté válásuk, történelmietlen lenne ma ezen népek nevéhez kötni a szobrokat. A legtávolabb Mongóliában kerestem a kőembereket. Ukrajnától nyugatra - kivételképpen - találtak két kései kun szobrot. Stílusuk azonos a korábbi, Fekete-tenger melléki kun szobrokéval. Bulgária alföldjén, Sumen város mellett, egy halomsírba besüllyedve találta meg őket Fehér Géza magyar turkológus az 1920-as évek közepén
