Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
9. A lovak felhasználása, haszonvételek, szerszámok
9. A LOVAK FELHASZNÁLÁSA, HASZONVÉTELEK, SZERSZÁMOK Legmegbecsültebb, legtöbbet érő haszonállat volt a gazdaságokban a ló. Ha kocsiba vagy ekébe fogták, a legtöbbet érő munkát végezték, mert bírta az igázást, a kocsival gyorsan haladt, hátára ülhetett gyermek és felnőtt, férfi és nő egyaránt; futtathattak, s parádézhattak velük. Az ökrök fogatolása már az 1890-es évektől fogva láthatóan elszállott, főképpen lassú mozgásuk miatt. Régebben, amikor jobbadán a városból gazdálkodtak az emberek, hogy messzi földjeiken már jókor reggel megkezdhessék a szántás-vetési vagy egyéb mezei munkákat, már előző nap délutánján el kellett indulniuk az ökrös szekerekkel, hogy az esedékes munkát reggel, idejében elkezdhessék, s így kisebb ólszerű építményekben éjjeleztek. Akiknek meg öt-hat helyen voltak kisebb-nagyobb földjeik, ökreik lassú mozgása miatt csak sok üggyel-bajjal érhettek át mezei és a betakarítási munkálatokon. Lóhasználat a parasztgazdaságokban Hámos lónak, tehát igázásra a Kiskunságon a gazdák megállapítása szerint legjobban bevált a nónius és a gidrány fajta ló, de már nyereg alá és parádéra a telivérek. Kocsiba fogás után az ügyesebb gazda igen ügyelt arra, hogy lovai a hajtáskor egyformán hordják a fejüket. Előfordul, hogy egyik lova fenn, a másik lenn hordja a fejét. Amelyik lenn hordja a fejét, ennél a gyeplőágat felül kell hagyni. Ha még akkor is lenn hordja a fejét, egy csikó zablát kell kantárszárral felszerelni, vékony szíjjal, hogy felemelje a fejét; a másik polgár a kantárszárat kapcsolja fel a hátszíjkarikába, hogy felemelje a fejét a másik ló magasságába, s úgy kapcsolja fel a hátszíjkarikába, hogy a feje úgy maradjon. Az abrakolás nélkül hajtott ló lesoványodik, és ha a veséjéről lefogy a zsír, lefekszik és nem kel föl többé, megdöglik. Abrakos tarisznyával is hiába próbálják élesztgetni. Innen a példabeszéd: „Annyit ér, mint döglődő ló fején az abrakos tarisznya.” Egy pár igás lóra évenként legalább 18-20 mázsa zabot számítanak a gazdák. Az éhséget, ún. csukott koplalást öt napig bírja a ló. Ha a szükség úgy hozta, igás lovát is hátalta gazda, a bengás ló kivételével. Nagyobb mezei munkák idején kölcsönözték is lovaikat, pl. szántás, nyomtatás, géphúzatások idején. Néha még a betyároknak is kölcsönöztek egy-egy nagyobb vállalkozásukhoz. A lóhajtás körül sok paraszt hibázik. Ahelyett, hogy a szabványos indító szót mondaná, akár jobbra, akár balra kell a lovának fordulnia, ugyanazt a vezényszót használja: Ide gyere! Holott azt kellene mondania a balra forduláskor: „Ne, ide ne!” A jobbra forduláskor: „Tüled te!” A barázdavégi forduláskor meg hasa alá ver a lovának, hogy az gyorsan forduljon, pedig ott kellene lassan fordulnia, hogy az ekét helyesen vethesse ki a földből, s újra jól neki akaszthassa ekéjét a következő baráz47
