Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
11. A lovak leírása
Kötőféks^aggató. Leginkább a kanca lovak között került ilyen. A fejüket a kötőfékből gyakran kivették. Ha erre rászokott a ló, szorosabbra állították a kötőfékjét. Ilyenkor az ilyen ló leült a kötőfék szárára, s így azt gyakran el is szakította. Ez a lóhiba átöröklődött a csikajára is. Szilaj, makrancos természetű ló. Kunhátas. A makrancos természetű lovakat nevezték így. Labdás. Le és fel jártatja a fejét, mintha kényeskedne, s ezért kétszeres ára volt. Színük többnyire sárgás volt. Ma már elveszettnek tekinthetők. Kegyes. Nyáron mindig a legyekkel küzd, a farkával jobbra-balra csapkod; a fejével is segít. Untetős. Cammogva járó ló. Lepke. Füleivel mindig lippeget. Többnyire taslafülűek. Lnás. Cigánykupec nyelven „bengás”. Ezek a lovak használhatadanságig csökönyösek. „Nemlácsó”-nak is hívja a cigány, hogy ne értse más. Makrancos. Kötekedő, nyugtalan természetű. Nagyvérű ló. Nagyon iparkodós ló. Pákos^tos vagypákos^tos bélű. Igen étkes, sohasem lakik jól. Rúgás. Nem születési hiba, de a hajlamosságot örökli a ló. Mikor a fiatal csikót befogták, vigyázni kellett, hogy a hámistráng a combját ne dörzsölje. Hogy e rossz szokásáról a lovat leszoktassák, egy gerendához deszkát kötöttek, s azt a hátsó lábaihoz lökték. Rúgott is a ló, de a deszka mindig visszavágódott a hátsó lábaihoz. így utóbb elhagyta a rúgást, s később az emberhez sem rúgott. Mások pálinkás zsemlét dugtak a szájába, ostornyéllel. Kis ideig nem is rúgott, de mikorra a vevő hazavezette, ismét rúgott. Szajkó. Gyors járású ló. A szajkó, népiesen vasvarjú madárról nevezték el. Annak ilyen természete a gyorsaság, amikor fölrebben vagy tovaszáll. S^ájas. Szájas a ló, amelyiket a gyeplővel sűrűn fékezni kell. S^eleberdi vagy s^elegógyó. Fejjel, lábbal hadonász, s az embert is elüti. Befogáskor a fülét nem engedte a gyeplőfejen áthúzni. Ilyenkor felpipázták, s úgy húzták a fejére. A pipa után „úgy leadta a tejet”, hogy egy 12 éves gyerek is felzablázhatta. A linástól abban különbözik, hogy ez a farkával nem csapkod, s a farát sem illegeti-bil- legeti. Szitás. Csak a kényesebb és éhesebb lovak szitálnak a fejükkel, mert mindegyre azért tekergetik a fejüket, mert lesik, hogy hozzák-e már az abrakot. Szegény ember lova nem szitás. Katonáéknál az ilyen szitás lovat kikötik a napra, s ott a legyekkel el van foglalva. Kikötése két kötéllel (ami a honvédségnél szokás) nem jó. Csak egy fagolyóval s egy kötéllel szabad kikötni. A lánc végén levő golyó húzza jobbra-balra, s aszerint szitál. Katonáéknál s uradalmakban, ahol a ló porciózva kapja a takarmányt, s az kevés neki, még az alj szalmát is megeszi maga alól, ameddig elérte, aztán hol jobbra, hol balra irányította a fejét, s ez a szokás megrögződött benne; még istállón kívül is gyakorolta. Tátos. A vadabb lovak népies elnevezése. Az ilyen lovakkal sok vesződség van. 119
