Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)

10. Csikónevelés

106. Ló és nevelője. Kiskunhalas, 1948 körül

len megvezetgették, lejjebb-feljebb, hogy a kötélen vezetést is megszokja, közben ráerőszakolt nevét emlegették, hízelegtek neki. Itt is megkapta a simogatást. Se kutya, se puli nem mehetett hozzá, hogy csipogjanak, mert ez nyugtalanná tette volna. Következett a rajcsúr hosszabb-hosszabb kötélen, de a csikó ment volna ki a többihez. Arra kellett vigyázni, hogy futásnak ne indulhasson, mert akkor az atyafit is kivitte volna a méneshez, úgymint egy tuskót, csak úgy gurult volna utána. A negyedik nap egy kis könnyű, arra szánt rossz hámot tettek rá. Némelyik ilyenkor földhöz vágta magát, hempergett benne. Még egy segítség állt mindennap, jól a háttérben, hogy ha segítség kellett, intésre ott teremhessen. Odament a segítség, a csikó ilyenkor felugrott, rázta magát, nem tetszett neki sehogy se az „új kabát” (regruta mondur). Két-három óra múlva istállóba vezették, s megkezdődött a szoktatás a pucoláshoz. Sima (nem goromba, mert csiklandós lehet) ruhával a kézben elkezdték törülgetni, lopakodva, óvatosan. Kitűnt a többszöri simogatás után (először mindegyik izgatott), hogy csiklandós-e, s ahhoz igazodtak. Másnap — ha bírta (nem rugdos, nem csapdos) — kefével simogatták. Többnapi kefélés után szalmacsutakot alkalmaztak. Ha ezt is bírta, elővették a vakarót. Ez vaslemezből volt, fésű fogakkal. Külön lóvakaró volt, mely a port feltágította a bőrön, s a kefe könnyebben kivitte belőle.

— Ha a vakarót nem bírta megszokni (mert csiklandós) akkor csak a csutak és a kefe maradt.

— Ha ezen átestek, valamely munkánál (trágyahordás) az anyja mellé kötötték (esedeg más ló mellé). Azért is kivittek néhány kocsi trágyát, hogy szokja meg a ló

108