Juhász Antal: A Halasi puszták az 1870-es években - Thorma János Múzeum könyvei 38. (Kiskunhalas, 2013)

Mellékletek

A közlés módjáról: a névtudományban kialakított gyakorlat szerint a földrajzi ne­veket abban a sorrendben közlöm, ahogyan a belterület és a határtérképén nyugat- ról-keletre és északról-délre haladva következnek. (Szabó József 1977.) A megneve­zett földek, vízállások, létesítmények megtalálását a helynevek betűrendes jegyzéke könnyíti. A helyneveket a két 19. századi térképen feltüntetett névalakban, korabeli helyes­írással közlöm. Fonetikus írásmódot értelemszerűen nem használok. A nevek magyarázatához Pesty Frigyes 1864. évi helynévtárát és Nagy Czirok László kéziratban fönnmaradt följegyzéseit használom. A fejezethez Szalai Sándor és Szakái Aurél nyújtott segítséget. a) A város belterületének és peremének földrajzi nevei 1. Körtefás sziget - A várostól északnyugatra a Halastóból kiemelkedő sziget. Meg­nevezését az ott ültetett körtefákról kaphatta. 2. Felszeg - A városnak a tizedekre osztás előtt két régi település magva volt: az északi fekvésű városrészt nevezték Felszegnek. Ide tartoztak: a református temp­lomtól északra a Szilády Áron utca, a mai kórháztól északra lévő utcák. Nyugatról a Halastó, északról a Nagy-tó, keletről a Sárállások határolták. (Szalai Sándor 2001.310.) 3. Posta-kert - Felszegtöl keletre fekvő terület. A postamesterek használták, utóbb pedig itt volt a városi kertészet. 4. Sanyarú sarok - A Halastó illetőleg a Nádasrét melletti városrész a református templomtól északra, girbe-gurba utcákkal. Korábban a Felszeg része. 5. Szénáskert - Városszéli gyepes térség, ahol a paraszt családok a széna-, szalma­kazlakat, boglyákat és a kúpba rakott kukoricaszárat tárolták. Régen árokkal hatá­rolták körül. 6. Református temető - Az 1778-tól kezdve kialakuló református temető. 7. Csőszház - A temetőcsősz lakóháza. 8. Református templom — Az 1772-ben és 1814-1823 között épített református templom 9. Városkút - A városháza előtti kút. 10. Vásár állás - Az állatvásár helye. 11. Vásártér - Füves térség, ahol országos vásárokon a kézmüiparosok és a kereske­dők sátrat vertek. A vásárállástól délre terült el. 12. Alsó sziget - A várost nyugat felöl határoló tó és nádas rétből kiemelkedő sziget. 13. Mintakert -Városi kertészet. A mai vasútállomástól délkeletre. 14. Újváros - A betelepülő katolikusok számára kijelölt városrész, a katolikus temp­lomtól keletre. 15. Sűrű Tabán - A régi megtelepülésükIszeg városrész zegzugos utcaszerkezetű, sű­rűn beépült része. 16. Régi város - A 17, században és a 18. század elején már lakott városrész. Föltűnő, hogy az Alszeg helynév Halácsy Miklós térképén nem szerepel. 17. Katholikus temető — A katolikusok részére 1797-ben kimért új temető. 18. Bika-dko\ - A város tulajdonában lévő tenyészállatokat tartották itt. 19. Nadrágfenék -Tabán délnyugati része, ahol az utcák vonala ülő emberre emlékez­tetett. (Szalai Sándor 2001. 317.) 108

Next

/
Thumbnails
Contents