Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
lalkozzék, amivel akar, ha úgy tetszik, akár a tripoliszi háborúval is. Ha tehát a művészeti irányok és a művészeti nevelés kérdései érdeklik, mi mint a képviselőtestület tagjai, a legnagyobb szívességgel és készséggel fogjuk a legtüzetesebb magyarázatokat megadni. Hanem az is bizonyos, hogy egész Európa hahotája kísérné, ha Nagybányán, a művészet városában, közgyűlési szavazattal döntenék el: ki a művész, és hogyan kell festeni tanítani. A nagy kitartással folytatott cikkezések során, de már régebben, a nyár folyamán is, tendenciózusan visszatért az az egyetlen konkrét s a várost anyagilag érdeklő vád, hogy a kolónia és a festőiskola hanyatlik, mert látogatottsága csökken. Legutóbb már számadatokkal is szolgáltak, hogy az iskolának a jelen és a múlt évben is mindössze 15-16 tagja volt. Hát ez valótlanság. A festőiskolának a birtokunkban levő névsor szerint ez évben 34 tagja volt ez ideig. Jelentkezők még télre is vannak. Az iskolán kívüli festők 25-en voltunk, tehát az idei létszám 59. Tavaly 49-en voltunk, ebből az iskolában dolgozott 33. Két év előtt (1909-ben) az össznumerus szintén 49 (iskolalátogató ebből 29). Egyébként - ismételjük - nem óhajtunk vitázni. Az iskola és a kolónia belső ügyeibe idegeneknek nincs és nem lehet beleszólásuk. Thorma János Réti István • a nagybányai jubiláris kiállítás elhalasztása, döntésekben a fiatal generációhoz tartozó festők részvételének a mellőzése és a támogatásuknak, menedzselésüknek a hiánya miatt születtek Boromisza Tibornak és Tersánszky ]. Jenőnek a nagybányai állapotok javítását célzó, de a vezető mesterekkel szemben kritikát is tartalmazó írásai (Nagybányai sajtó 3. 51-85.), amelyek elégedetlenségükről tanúskodnak. (Boromisza írásai a sógora, Ajtay Nagy Gábor lapjában, a Nagybányai Hírlapban jelentek meg.) A sajtóban megjelent bírálatokra Thorma és Réti ezzel a nyilatkozattal válaszoltak, az ügyet így vélték lezárni. Nagybánya, 1911. nov. 1. IX. évf. 44. sz. 3., újraközli: Nagybányai sajtó 2. 86. 135. Thorma János Kämmerer Ernőnek, az amszterdami kiállítás rendezőjének Nagybánya, 1912. jan. 8. Méltóságos Uram! Az Amszterdamban rendezendő kiállítás ügyében hozzám intézett becses soraira válaszolva van szerencsém a következőkről értesíteni. Legnagyobb sajnálatomra, új képet nem küldhetek, hanem méltóztassék a múzeumi képeket elküldeni. Esetleg dr. Jánossy Béla gyűjteményéből valamelyiket kiválasztani festményeim közül. Szíves soraiért fogadja hálás köszönetemet. Boldog új évet kíván, mély tisztelettel Thorma János • Thorma végül is nem szerepelt az amszterdami kiállításon MNG Adattár 1492/1920 136. Thorma János Réti Istvánnak Nagybánya, 1912. jún. 9. Édes Pista! Tegnap a fürdőben egy üvegdarab elvágta a lábam, mégpedig elég erősen, így nem tudom 93