Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
Édes Pista! Nem tudom emlékszel-e még az előbbi levelemre, mert amit most írok, nagyon összefügg vele. Igaz, már régebben meg kellett volna írnom ezt, de halogatási rendszerem ebben is - mint mindenben - ez ideig megakadályozott. Pedig sajnálom, mert közvetlen utána nagyobb volt az impresszióm, és nagyobb volt az örömem, talán azt is mondhatom - legalább saját magam előtt az elégtételem. Ugyanis fent jártam Budapesten megnézni a Gauguin kiállítását, s mellette néhány neoimpresszionista munkáját. Ezekről az emberekről nekem csak közvetve és rossz követők munkáiból merített fogalmaim voltak, így bizonyos ellenszenszenvvel és hitetlenséggel voltam eltelve irántuk. Nem is vártam egyebet, mint egy újabb stílust, egy újabb technikai formát. Mikor pedig megláttam, az volt a legnagyobb meglepetésem, hogy mindezekből semmit sem találtam. Végtelen naivitást, igazi művészi érzést foglalnak egybe ezek a művek, menten minden manírtól és iskolai felfogástól. Talán egy kicsit emlékeztetnek a pompeji és egyiptomi festményekre, mégis akkora eredetiség, erő van bennük, hogy bátran állíthatjuk a legjobb primitívek művei mellé is művészi kvalitás tekintetében. A rajz annyira gyermekes, mégis egészben kifejező, a szín átlátszó, könnyű, mégis teljes. Inkább összhang ez, mint stúdium, és megértett, igaz szín. Szóval, az egész tartalomérzés. Gyönyörködtet anélkül, hogy keresnéd a tudást és az igazságot. És ebben van az óriási ereje. Tisztán, meztelen áll előttünk a művész és művészete. Nincs rajtuk semmi cafrang, semmi idegen. Ami csúnyának látszik, talán született hiba. Egy szőrös lábú, vézna Krisztus, aki megmutatta az örökkévalóság útját a művészeknek. Őrültséggel határos formalizmus kellett ehhez. Tűrni az emberek hahotáját, még sem húzva magára idegen gúnyát. Meghalt, de eljött az ideje, és feltámadott. Az a végtelen undor, amelyet minden művész érzett a művészet elfajulása fölött, támasztotta fel. Csak magunkon csodálkozhatunk, hogy mi nem tudtuk megtenni ugyanazt, amit ez a börzián is kötelességének tartott. Mi, akik gyermekésszel ugyanazt a tisztaságot produkáltuk, de esztendőt fecséreltünk el technikai kísérletezéssel, mialatt elveszítettük az utat, levegőt, belefulladtunk a pocsolyába. Látnád csak, hogy néznek ki azok az úgynevezett jól megfestett és tudományos képek Gauguin mellett. Ostoba erőlködésnek, sziklasivatagnak. Csupa lelketlenségnek, visszaélésnek a művészettel. Ez az ember lett a művészet választóvize, a tehetségtelen népség szétolvasztója. Nem tudom, meg fogsz-e érteni, ez nem lelkesedés Gauguinért, ez szemrehányás magunknak. Ölel szerető barátod, Jancsi A váltókat hátul írd alá, és fordulópostával jól bepakolva küldd vissza. Üdvözöl Júlia asz- szony, azt üzeni, hogy már elég kövér, nem fér a pudli közé, de ha soká nem jössz, a bánattól újra leapad!?? • a Nemzeti Szalon Tavaszi kiállításán (1907. május) Cézanne, Manet, Maurice Denis, Van Gogh mellett Paul Gauguinnek tekintélyes kollekciója, mintegy hetven müve (festmény, grafika, faragvány stb.) szerepelt. • börzián: utalás arra, hogy Gauguin tőzsdeügynök volt MNG Adattár 7592/1955 Nagybányai levelek 105. 118. Thorma János Réti Istvánnak Nagybánya, 1907. jún. 14. 83
