Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
86. Thorma János Réti Istvánnak (Firenzei képeslapon), 1904. jan. 16. Kedves Pistám! Kitűnően érzem magam, nagyon sok szépet láttam. Csaknem kimerültem az élvezetben. Fogalmad meghaladja az, amit itt láthat az ember. Ölel Jancsi MNG Adattár 7773/1955 87. Thorma János Réti Istvánnak (Párizs), 1904. jan. 22. Édes Pista! Itt vagyok Párizsban, ebben az édes, kedves városban. Nem tudok hová lenni a gyönyörűségtől, mintha csak tegnap mentem volna el, úgy nem érzek semmi változást, minden olyan, mint volt. Az emberek is mintha ugyanazok volnának, most sem ismerem őket éppúgy, mint akkor, de a mozgásuk, az életük ugyanaz: eleven és érdekes. Olaszország csodáin már érzik a kriptaszag, itt pedig minden üde, mint a virág, színes és illatos. Hála Isten, az embereim is, akikre utalva vagyok még élnek, a szállásadóm meg a vendéglősöm. A „Thipion” ? boldog tulajdonosa Marius lett, de a fiiéje csak olyan, mint volt. Meg is ettem a rendes menümet, amit azt hiszem, nagyon jól ismersz, s nekivágtam a szép, csillagos Grand Kafénak. Útközben, amint a Szajnán átjöttem, eszembe jutottál, hogy hányszor tettük ugyancsak ilyen estén együtt ezt az utat a Cytén, meg hidak piros, sárga lámpásai akkor is tükröződtek a Szajnában. Végtelen elteltem a gyönyörűséggel míg ideértem, s még most is mindég lekötve tart. Szaladni szeretnék most megint másfelé, egyszerre szeretnék látni mindent, azért, mert az éjszaka egy cseppet sem aludtam, egy szikrányi fáradtságot sem érzek. Tele vagyok impresszióval, majd szétrobbanok, de most érzem magamat a legjobban, most élek, most dolgozom, mint egy nagy kazán. Ez volna ám az élet, ha mindég így lehetne élni, de akkor még száz föld kellene százszor annyi csodával. Iszonyatosan élveztem az ellentéteket. Nizzában a narancsfák majd lerogynak a piros narancsoktól és a rózsabokrok rakva virággal, mint nálunk májusban, itt, Marseille-től alig egy pár órányira havazik és fagy. Olaszország szegénysége után az a kimondhatatlan gazdagság, ami a Riviérán összpontosul, óriási ellentétet mutat. Mintha nem is emberek, hanem országok és királyságok élnének itt egy személybe szorítva. Ezt lehetetlen leírni, ezt csak látni lehet, felfogni még csak külsőleg sem, az ember itt sejt egy másféle emberi életet, amiről nekünk fogalmunk sincs. Ezeknek mi hiába dolgozunk, ezek azt nem is látják, nem is értik. Ezeknek nincs se művészetük, sem irodalmuk, csak élnek, s ebben ők maguk a művészek. Azt sajnálják csak, hogy holmi ostoba törvények feszélyezik, mert különben gyilkolnának is. Látni kell azt, mikor ezek a vadállatok ott száguldoznak összevissza. Az angol és amerikai asszonyokat és leányokat most láttam először ilyen nagy seregben együtt, de nem volt fogalmam ekkora szépségről és a test ilyen tökéletes szépségéről. El kell ismerni, hogy sokkal különbek, mint a többi nemzet asszonyai, és ezt is a pénz teszi, a gondtalan élet. Úgy nevelik őket, mint a paripákat, talán nem is tartják sokkal többre őket. No de én itt nagyon messzire megyek. Mi van otthon? Csak rossz hírt ne írnátok, olyan boldog vagyok, 10 nap óta újságot sem olvastam. Ölel szerető barátod, Jancsi 64
