Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig. Thorma János levelezéséről
ügyelője, Isac nemcsak elsősorban a bukaresti kiállításokon való részvételre, a nagybányai festőknek a román képzőművészetbe való integrálására buzdította/kapacitálta Thormát mint vezetőjüket, hanem élénken érdeklődött pl. a felsőbányaiakkal kialakult konfliktus mibenlétéről és a nyaranta ott tanult tehetséges román diákokról. Thorma mindig készségesen és szakszerűen, ám udvarias távolságtartással válaszolt. Következetesen próbálta betartani és betartatni a nagybányaiak egyik fontos alapelvét, amit ez egyik levelében így fogalmazott meg: „mindig függetlenek voltunk mindenféle kormánytól”. Ám a többségi román és a kisebbségivé vált) magyar társadalom mélyében zajló folyamatok, elsősorban az 1929/30-as gazdasági világválság következtében a művészek életlehetőségei (műtárgypiac beszűkülése, megélhetési nehézségek fokozódása, mecénások hiánya stb.) radikálisan romlottak. Helyzetük javítására az összefogást, egymás hatékony segítését tűzték ki célul. Az 1936-os nagybányai művész-kongresszus (ennek legfőbb szervezője Aurel Popp volt) elnökeként Thorma segítette ennek megvalósulását s a szervezést. Nem sok reménnyel, mert ahogy az egyéni kísérletek (pl. Szántó Györgyé 30) nem vezettek eredményre, úgy a szélesebb, nagyobb létszámú erdélyi és partiumi képzőművészt megmozgató kongresszus sem tudott hatékony eredményeket produkálni. Mintha a képzőművészeteket valamikor fönntartó és támogató társadalmi közeg közönyén, sőt, maguknak a művészeknek az érdektelenségén bukott volna meg a kezdeményezés. Ez annál is inkább különös, mert az ugyancsak nemzetiségi státusba került erdélyi magyar irodalom intézményeit létre tudták hozni és fönn tudták tartani,31 valamint az 1929-ben a helikoni írói közösség néhány vezetőjének támogatásával alakult Barabás Miklós Céh, a magukat modernnek valló erdélyi képzőművészek élcsapata bizonyos eredményeket föl tudott mutatni. A nagybányai művészkongresszus eredménytelensége már két héttel a lezajlása után érzékelhető volt. „Vlasiu panaszkodik, hogy az erdélyieket mellőzik, és nemigen juttatnak semmiféle díjat. /.../ Ladea is panaszkodott, hogy kisajátították a művészetet. A festő „kongresszusáról nem tudsz semmit? Ügy látom, bedöglött erősen, hogy olyan hirtelen elhallgattak róla”.32 Mindezek mögött egyfajta román-erdélyi, román-magyar művész ellentétet is regisztrálhatunk, hiszen az erdélyi, partiumi művészek az 1920-as évek legelejétől érezték és hangoztatták a főváros, a fővárosaik általi mellőzöttségüket, ahogyan azt Tasso Marchini is megfogalmazta. A művészek, a képzőművészeti élet megszervezésében már Nagybánya sem tudott dinamikus, vezető szerepet vállaló lenni, egyre szűkebbre vonták a lehetőségeit. Az 1902-ben alapított Nagybányai Szabad Festőiskolát megszüntette a két alapító, vagyonát átadták a Nagybányai Festők Társaságának (1911-ben hozták létre), Thorma lemondott a vezetésről. Még azt is meg kellett érnie, hogy megszüntették a festőiskolát és a Nagybányai Festők Társaságát. Thorma János festői és tanári, szabadiskola- és kolónia vezetői útja - ebben az értelemben - Nagybányától Nagybányáig tartott, a prosperitásból a megszüntetésbe hanyatlott. Ugyanis alapítója a Nagybányai Szabad Festőiskolának (1902) és a Nagybányai Festők Társaságának (1911), 1914-től vezeti a szabadiskolai korrektúrákat, Ferenczy Károly halála után (1917) ő lett a NFT elnöke, 1919-ben újraindította a szabadiskolát. A ko30 Szántó György Szolnay Sándornak 1927. máj. 6-án írt levelében Erdélyi Művészek Munkaközössége megszervezésében való részvételre szólítja föl a címzettet. Szolnay Sándor: Erdély színei. Szerk.: Sümegi György. Komp-Press Kiadó, Korunk. Kolozsvár, 2010. 28-29. 31 Erdélyi Szépmíves Céh (1924), a helikoni írói közösség (1926), folyóiratok: Erdélyi Helikon (1928), Pásztortűz (1921), Korunk (1926). Balázs Imre József: A valódi arc keresése. Adalékok Paulovics László íróportréihoz. In: Erdélyi magyar írók. Paulovics László íróportréi. Szerk.: Horváth Andor és Salat Csilla. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2011. 17. 32 Tasso Marchini levele 1936. júl. 3-án Fülöp Antal Andornak. Közli: Murádin Jenő: Tasso Marchini. A Dunánál, Kolozsvár, 2007. 155. 321
