Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)

Kortársak, tanítványok Thorma Jánosról

melegben a festékes, színes ronggyal törülgette izzadt arcát, homlokát, olyan lett, mint egy kéményseprő. I...I

Nagyon érzékeny volt. Egy névnapján jó néhányan összeszedelőzködtünk, s felmentünk a műtermébe felköszönteni. Annyira meglepte figyelmességünk, szeretetünk, hogy szinte elérzékenyedett, mentegette magát. Ez nem sokkal a jövetelem előtt volt, 60. éves korában lehetett. Arról beszélt, hogy tudja, nem lesz hosszú életű, a családban a férfiak 60 és 70 év között befejezik életüket. Valóban úgy lett, 67 évet élt. /.../

Két ízben tudtam csak Nagybányára elmenni a 30-as években. Friss jókedvvel fogadott, s meghívott az első alkalommal már másnap reggelire és ebédre. Reggelire rendszerint hirtelen sült angol bifsztek volt, egy kis pohár román pálinka, cujka kíséretében. Kitűnő ebédet ettünk, házvezetőnője, Botos Mari néni mint régi alkalmazott gondoskodott róla. /.../

Ebéd után bementünk a műterembe, hol az oldalfalon a Talpra magyar hatalmas vászna volt felfeszítve. Mikor már megszokta a szemem az erős világítást, véglegesen gyönyörködhettem ennek a még akkor befejezetlen, lenyűgöző műnek a döbbenetében. Mert valóban döbbenetes volt. A nagyszerűen megvilágított kép minden egyes alakja megelevenedett, megtelt fénnyel-levegővel, szinte robbanásszerűen majdnem szétfeszítette a falakat. Még fokozta érzéseimet a Mester felszólítása, hogy bíráljam meg a képet, mondjam el róla a véleményemet./.../

Még egy látogatásom volt ezekben az években, akkor az erdélyi Gáli Ferit is meghívta, hárman ebédeltünk. /.../

A Berger cukrászdában cca 20 képet állítottam ki, hogy megmutassam addigi munkásságomat. A Mester tudtomon kívül bement, megnyitotta, és az ott lévő kis közönségnek beajánlotta elismerésével képeimet. Ebben az évben első nagy sikerem volt, hogy Bedő Rudolf a telepen rendezett kiállításról első ízben elfogadott kis rajzomat megvásárolta. Ez akkor számomra pénzt és már nevet is szerzett. Ezer lej nagy összeg volt, telt belőle sok olyanra, amit nélkülöztünk, karácsony jött, könnyített a gondokon.

Nagybánya jó művészektől látogatott kis kultúrfészek volt. A festők igényelték a város fejlődését, ők maguk is összeköttetésben voltak az erdélyi írókkal, költőkkel, színészekkel. Pestről felkeresték Nagybányát neves színészek, előadók, táncosok, Kolozsvárról, Nagyváradról. Maga a nagybányai közönség meghívás által, vagy egy neves évforduló idején rendezett sikeres és magas szintű előadásokat (látogatott). Ilyen volt 1923-ban, Petőfi születésének 100. évfordulóján egy nagy ünnepély, előadással egybekötve. A megnyitót a Mester tartotta. Én is szerepeltem, Ibi nővérem erre az alkalomra írott versével. Egy másik alkalommal, 1927-ben a Helikon művészei, írói jöttek el hozzánk. Az iskolában felszólítottak bennünket, hogy készítsünk plakátokat. Mikola rendezte a plakátok átvételét, válogatását. Tőlem is kért, s így az én plakátom került ki az István étterem falára. Egy repülő Pegazus hátán fáklyát tartó férfi küldi szét szikrázó betűkkel az írók neveit: Benedek, Tamási, György Dénes, Szentimrey Jenő, Ferenczy Zsizsi. Este az én jó Mesterem üzent, hogy készüljek, vele megyek az estélyre. Nagy izgalommal fogadtam a meghívást, és valóban nagy megtiszteltetés ért. A két nagy ember, Benedek Elek és Ihorma János társaságában, kettőjük között ülve élveztem végig az előadást, és a bankettet az étteremben. A kedves Nagyapó elkérte a plakátot: „láttam húgom a plakátját, és megkívántam” - elvitte.

(Farkas Eszter: Elmélkedések, 1978. november. MTA BTK MI, Adattár MKCS-C-1.134/60. Barna, műanyagfedeles füzetben golyóstollal, kézírással, 19-25.)

307