Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
A magam pihenése és melankolikus emlékezéseim vágya mellett azért is szerettem volna a nyáron, vagy legalább most lezónázni hozzátok, hogy munkáidat is lássam. (Meg természetesen és elsősorban kedves valamennyiötöket.) Sokszor gondolok rá, hogy mégiscsak szomorú: a saját műtermednek dolgozol. Sokszor gondolok arra, hogyan lehetne kihozni a képeidet, s itt egy kiállítást csinálni. Persze, itt sincs pénz, és itt is nagy a zűrzavar a legjobb elmékben is az értékelést illetően. Más világ, más gusztus. Csak úgy néha rémlik fel a jobbak érzésében, hogy az is szép volt, amit mi akartunk és csináltunk. Az emberek még ma is későre, elkésve jutnak oda, ahol mi állunk. Mostmár azt forgatom a fejemben, hogyha nyáron nem lehetett, télen szököm át hozzátok innen. Idő lenne rá, csak pénz, ruha és főleg egészség legyen. Utóvégre télen is szép ott, és a levegő kristálytiszta, amit rég nem „ittam”. A nyáron nem voltam innen sehol sem. Dolgom, egészségem és (?) nem engedett. Egy-egy napra azért el-elruccantam, node az könnyű, mert a vasút nem kerül pénzbe. A felsőházi tagság egyetlen javadalma a vasúti ingyenjegy. Voltam így: Balatonfüreden, Debrecenben, Miskolcon stb. Többnyire egy nap, reggeltől estig. Az is jobb a semminél. Sokat kínlódtam az évben egészségemmel is. A gyomrommal. Elmúlik, aztán egy-egy időre visszatér. Különösen tavasszal, egy-két-három hónapig igazán súlyos volt a helyzet. Gyalázatosán fájt, csak nem folyton, éjjel-nappal. Kúrák, orvosságok, csillapítószerek kábítottak, s mégis valahogy alábbhagyott. Mostanában újra elővett. De nem olyan állandóan éppen, mint tavasszal. És nem tudják, hogy mi. Mi az oka? Hát úgy is lehet élni. Majd elmúlik, ha meghaltam. Inkább tartom még egy darabig. A Klastromrét elpusztításának híre szomorúsággal tölt el. Egy kompozíció motoszkál bennem régen, ha a nyáron lejutottam volna, hozzá vázlatokat tervezni, s épp a világszép mezőről. (?) Most már aztán múlttá, emlékké, történetté szellemül bennünk a szép rét. Ja! Épp a legfőbbet majd elfeledtem. A nyáron a kérvényedet még július végén beküldtem a minisztériumba. Tudtam, hogy akkor senki sem csinál semmit. A főbb emberek nyaralnak, a helyettesítők pedig nem ismerik az ügyeket, semmit a maguk szakállára, pláne pénz ügyben nem mernek intézkedni. A múltkor, pár napja voltam bent, egyéb iskolaügyekben is dolgom volt a minisztériumban, s közölték velem, hogy a pénzt a Nemzeti Bankhoz október 8-án kiutalták. A baj csak az, hogy a derék Tabakovits már nincs ott. Új igazgató, ismeretlen, a nevét se tudják még - ki kell valahogy tudni, hogyan lehet hozzáférnünk. Tabakovitsot mindenki sajnálja, akit csak hallottam. A fia, kihasználva az apja bizalmi helyzetét, valutázásba keveredett. Az apa nem tudott róla, de azért kérnie kellett a nyugdíjaztatását. Ez is a mi pechünk. Majd csinálunk valamit. Most Isten veled kedves Jancsim, írjatok. Ölel Pista MTA BTK MI Adattár. MKCS-C-I-83/11 379. Thorma János Réti Istvánnak Nagybánya, 1934. nov. 21. Édes Pista! A halottaknapi ünnepek szakadó esőben folytak le. De a koszorúkat elhelyeztük, s a világítást is megtartottuk. Még egyetlen esztendőben sem voltak a virágok olyan szépek, mint az idén. Ezeket még az idő sem tudta elcsúfítani. Kiadás, amint láthatod, alig volt reá. Ezen kívül még a temetőőrnek adtam 80 lejt a sírok gyomlálásáért. így most már az 250
