Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
áltva, és reánk rohanjanak és kitelepítsenek bennünket, ha nem is egészen Magyarországra, de a telepről Nagybányára, mert ami Budapesten a jó tét csillaga, Angyali üdvözlet, az ide villámlásnak látszik, és mennydörgésnek hallatszik, szóval Istenítéletté válik. /.../ • a legközelebbi kiállításuk: Nagybánya, 1928. aug. 5-20. (Nagybányai sajtó 3. 196-200.) Executat la Serviciul Judetean Maramures al Archivelor Nationale 278. Thorma János Réti Istvánnak Nagybánya, 1927. márc. 30. Édes Pista! Ne haragudj, hogy ilyen későn válaszolok leveledre. Nem hanyagságból, sem nem-akarásból történt ez meg, hanem nem tudtam határozott véleményt mondani a dologról. Sajnos, még ma is így állok, mert annyi gondolkozási idő után éppen olyan bizonytalan vagyok, mint az első pillanatban, leveled olvasása után. Készakarva halogattam a levélírást, gondoltam, okosabb leszek, ha tovább gondolkozom rajt. A terv nagyon szép. A harmincéves Nagybánya bemutatása. Én meg vagyok győződve, hogy sikere is lenne, ha össze tudod gyűjteni azon idő alatt itt készült jobb műveket. Bár ez a tiszta piktúra nem egész bizonyos, hogy fog tetszeni ma ennek a mai természetellenes ízlésű közönségnek. A rendezés munkájában mi azonban csak általatok vehetünk részt - mint segítőtársak. Hacsak a román körök érzékenységét próbára nem akarjuk tenni. Mert itt mindent politikai szempontból látnak meg. Én nagyon szívesen rendelkezésedre bocsátom az összes képeimet, kivéve a Talpra magyart. Nem akarok lemondani arról a reménységről, amíg élek, hogy egyszer talán mégis módomban lesz befejezhetni azt. Nem is tudom elképzelni, miként nézhet ki ez a kép. Kilencedik éve, hogy fel van göngyölítve az Aradi vértanúkkal együtt (amelyik már 3-dik éve pihen hasonló módon). A Szinyei Társaság üdvözletére, ha az idevaló piktorok „felnyikkantak”, annak csak örvendeni tudok. Soha nem tettek semmit az iskoláért, de még csak a kolóniáért sem. A sok gyámoltalant én védtem meg a legnagyobb veszedelmek között. Persze, ez látszólag elmúlt, már nem emlékeznek reá. Pedig akkor a sok beijedt gyáva nép azt sem tudta, mitévő legyen. A munkát különben sem tudták soha megbecsülni, még kevésbé értékelni. Nem volt-e tőlünk elég, ha leültek a terített asztalhoz, amelyet az elődök dúsan megraktak? Alig kezdtek egy kicsit hozzá a munkához, sőt egy része meg sem kezdte, máris azon fáradoznak, hogy ezért fizetést kapjanak. Hol az egyik, hol a másik ad kifejezést türelmetlenségének emiatt. Én nem bánom, már egyszer megmondom nekik, csináljanak, amit akarnak, de engem semmi körülmények között ne vonjanak maguk közé, mert az én 25 éves ingyen munkálkodásom az iskola érdekében nem arra való, hogy ők ennek a révén pénzeljenek, és eladják az iskolát. Azután magukra is hagyom én szépen őket. Ügy is utálom már valamennyit. Nagyon örvendek azon elhatározásodnak, hogy le fogsz jönni, csak arra kérlek, minél előbb, ha lehet június végéig. A minisztert is értesítettem ezen elhatározásodról, és hogy az iskolában korrigálni fogsz. Az egészségem tűrhető, ha néha nem egészen kielégítő, rendesen az orvosoknak köszönhetem. Nagyon várlak, édes Pistám, hogy legyere, kövess el mindent. Annuskának kézcsókomat 182
