Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
doltam, éppen jó lesz kipróbálni őket. Megemlítettem nekik, hogy a Szinyei Társaságtól kaptam egy szép levelet, amely Nagybányát különösen kitünteti, elismeri. Kezükbe adtam a levelet, és figyeltem ennek a két táltosnak az arcát. Imre egész nyugalommal, folyékonyan olvasta az első sorokat. Majd lassabban és nyomatékosabban. Azután csak egy-egy mondatot, de közben hosszúkat füttyentett bele. Samu pedig már egészen egybehúzta a két szemöldökét. Végre mind a kettő lelkesedéssel magasztalta. Mondtam azután nekik: hogy nem tudom, mit csináljak vele. Szégyellem közzétenni, mert azt fogják mondani, önreklámként teszem, máskülönben nem tudom Szinyeiék jó néven veszik-e a nyilvánosságra hozatalát. Pedig a kolóniára, Nagybányára vonatkozólag rendkívül fontos szenzációs műtörténelmi nyilatkozatokat tartalmaz - melyet bár tudtunk eddig is de ilyen határozott formában soha sem hangoztattak. Mind a kettőjüknek az volt a véleménye, hogy ezt nem szabad elhallgatni, mert nem azért írták. Samu rögtön felajánlotta 3 példányban való lemásolását is, hogy különböző lapoknak elküldje. Másnapig gondolkoztam, azután legépeltettem az üdvözlő táviratot, és értesítettem Samut, hogy beleegyezem a közlésébe azon feltétellel, hogy az abban mondottakat tapintatos interpretátorokra bízza. Túláradó szeretetreméltóságukat tisztelettel, szerénységgel kell fogadnunk. Ennek lehetőleg a közleményekben kifejezésére kell jutniok, azért nagyon megbízható kezekre bízza, nehogy harangozás helyett félreverjék a harangot. Hogy még miért is közöltettem le a levelet, az alábbiakban megmagyarázom: mert nagyon gyanús csend van mindenfelé, de mégis, mintha valami készülődne. Börtsök pár nap előtt azzal állott elő, hogy Dragos szeretne velem beszélni. Ő már több ízben beszélt Dragossal, aki Bratianuval már elintézte, és a minisztériumban befejezett tény, hogy engem Nagybányára ki akarnak nevezni igazgatónak és őket négyüket tanároknak (hogy ki a másik három nem mondta). Megmondtam erre Samunak, hogy Marini miniszteri tanácsos ezt már közvetve bejelentette nekem is, és készen is volt ennek a felajánlásával, de én a találkozást elkerültem. Mert mi mindig függetlenek voltunk mindenféle kormánytól, minisztériumtól, még a szubvenciót is elszámolás kötelezettsége nélkül kaptuk. Úgy kell tehát tekinteni a kolóniát az ő önkormányzatával, amint a szerzetesrendek vannak. Maga neveli a papjait, maga választja a főnökeit, de semmi esetre sem egyezik bele abba, hogy azt a kormány nevezze ki nekik. Tehát igaznak bizonyult a sejtelmem, amit Rómában közöltem veled. Kétségbe vagyok esve, ha arra gondolok, hogy valamikor ezeknek a kezébe kerül a kolónia sorsa. Ezek mindenféle horogra húzott legyet s gilisztát be fognak kapni. Ezeket mind csak azért mondom el neked bizalmasan, hogy tisztán lásd a helyzetet. Én bejelentettem, hogy ez évben nem korrigálok, azért is, hogy próbára tegyem a jelenlegi iskola vezetőket, hogy mire mennek, és azért is, mert meggyőződtem róla, hogy az egészségemre ártalmas. A miniszteri kiküldött Cioca pedig erre határozottan kijelentette, hogy a tanítványokat csak az én tanításomra küldték ide. Ettől az időtől érzik valami a viselkedésükben. Lehet, át akarják venni az iskolát, a maguk emberét akarják talán ide tenni. Ez esetben a legjobb időben jött a Szinyei Társaság levele. Ezzel talán egy időre visszariasztották az akol körül settenkedőket, és az intéző körök kezét is megfogták. Csak igen nagy skandalum árán lehetne ezek után minket elűzni, és igen csúnyán is nézne ki a dolog. Bár ismerni kell a jelenkor szellemét, lesznek, akik azt fogják mondani, csak azért járt Thorma Pesten, Rómában, hogy ezt a levelet magának kieszközölje. De mindegy. Jó, hogy a levél megvan, és igazán tiszta kezek munkája. A többi majd magától fog jönni. Máskülönben az egészségi állapotom, ahogyan az orvosok mondják: ez idő szerint nem ád 178
