Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
erőben, egészségben szent hivatásodnak. Szívünk egész melegével, testvéri szeretettel ölelünk, eredményekben gazdag művészi pályád e nagyjelentőségű évfordulóján. Csók István s. k. elnök Jeszenszky Sándor s. k. főtitkár Keleti Üjság (Kolozsvár), 1927. jan. 1. X. évf. 1. sz. 2., Nagybányai sajtó 3. 165. 270. Thorma János Réti Istvánnak (levélfogalmazvány) Nagybánya, 1926. dec. 29. A Te éleslátásoddal, a Te vaskövetkeztetéseddel, a Te mázsás súlyú érveiddel meggyőztél Nagybányának egy országhatárt. Ennek következtében a Szinyei Merse Pál Társaság által küldött karácsonyi ajándékot pár órával karácsonyest előtt meghozta nekem is az Angyal. Díszes páncélruha, lovagi jelvénnyel. Felöltöm az ünnepnapok idejére, megmutatom benne magamat, mert a nagy megtiszteltetés úgy kívánja. Azután elteszem, megőrzőm szépen, s ha majd meghalok, ebben temethettek el. Addig pedig felgyűröm az ingem ujját, és kezembe veszem továbbra is a kalapácsot, és a művészet nagy tárnájában, csitt-csatt, együtt formáljuk, közösen együtt, a megmelegedett vasat. Rácz Albert: Thorma János naplója. Korunk, 1979. márc. XXXVIII. évf. 3. sz. 204. 271. Thorma János Réti Istvánnak (Nagybánya, 1926. dec.) Kedves Barátom! (levélfogalmazvány) Azt hiszem, nem csalódom, ha neked fejezem ki hálás köszönetemet a negyedszázados tanári működésem évfordulóján hozzám intézett kedves és mély érzelmű, a mai viszonyok között végtelen hasznos üdvözlő irat szerkesztéséért. Remélem, hogy ennek a jótékony hatását különösen hasznára fordíthatja a kolónia most, midőn munkámban nem tudok olyan határozott energiával dolgozni, mint régebbi időben, de remélem, ismét teljes erővel nekiláthatok a munkának, ha az egészségem a mostani tempóban javul. A kiállításon ez alkalommal, legnagyobb sajnálatomra, nem vehetek részt. A legutóbbi időben leginkább primer impressziók megfestésével foglalkoztam. Ezeket azonban művemben értékesítve kellene bemutatnom, de egy sincs még készen. Azután legfőbb nehézség az átvitele a képnek, és a visszaszállítás. Az a sok ostoba komédia a határnál. Gyalázat, hogy a művészi munkákat is úgy kezelik, mint holmi közönséges árucikkeket. A vámok kérdése is egy nagy nehézség. Szóval ennek [...] neki kell készülni Rácz Albert: Thorma János naplója. Korunk, 1979. márc. XXXVIII. évf. 3. sz. 204. 176