Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora

Apámat hátravitték, a felcser kioperálta a golyót és bekötözte a sebet. Közben sikerült a komitácsikat elkergetni, akiknek ugyancsak voltak sebesültjeik, de ezeket kénytelenek voltak hátrahagyni. A felcser őket is bekötözte és apámmal együtt a honvédek hordágyakon Prosekuba szállították. Ezután apám egy pár hétig csak mankóval tudott járni, a járőrözést embereinek nélküle kellett folytatni. A seb lassan gyógyult. A felcser minden tudását beleadta a térd gyógyításába. Sikerült is neki a seb begyulladását megakadályozni, de a térd egy bonyolult konstrukció. Az inakban vagy a csontokban nyilván bizonyos roncsolás történhetett, mert apám, habár később bicegés nélkül tudott menni, hosszabb járás után még évtizedek múlva is fájdalmat érzett bal térdében.

A sebesülése apámat most az állomáshoz kötötte, de dolga itt is akadt. Előzőleg t.i. Bécsbe és Budapestre írt, hogy küldjenek neki albán szótárt és tankönyveket. Az albán nyelv az ókori illír nyelvből fejlődött ki, és bizonyos rokonságot mutat az örmény és görög nyelvvel. Különböző táj szólások léteznek. Az első albán nyelvű nyomtatványok 1870 után jelentek meg, hol latin betűs, hol görög betűs írással, sőt arab-török írású albán nyelvű nyomtatványok is léteztek. Az albán tudósokból álló monasztíri konferencia 1908-ban döntött a latin írás mellett és próbálta az albán helyesírás szabályait megállapítani. Ezekután Bécsben, ahol minden balkáni eseményt érdeklődéssel követtek, elkészítettek egy albán-német szótárt, valamint tankönyveket az albán nyelv elsajátítására. Budapesten azután megfelelő magyar-albán szótár is elkészült.

Mire apám megsebesült, 1918 tavaszán az általa rendelt könyvek éppen megérkeztek. Közben már úgy-ahogy beszélt albánul, persze úgyszólván csak „konyhanyelven”. Most nekiláthatott a rendszeres tanulásnak, és ennek folytán egy további ötlete született, iskolát akart szervezni az írástudadan albán gyerekek számára. Egy nagy palatáblát, krétát, iskolásfüzeteket és ceruzákat rendelt, ami a következő szállítmánnyal pár hét múlva meg is érkezett. A lakossággal közben jó viszony alakult ki. Apám gondoskodott arról is, hogy a felcser a község betegeit is kezelje, ami lényegesen növelte a honvédek tekintélyét. A közbiztonság megszilárdult, a rablók eltűntek és a komitácsik sem mutatkoztak újból a település környékén. A falu főembereivel problémamentes, sőt sok esetben barátságos viszony alakult ki. Apámat többször hívtak meg vacsorákra meg családi ünnepekre. Tolmácsra egyre ritkábban volt szüksége, mert közben előrehaladt az albán nyelvtudása. A tervezett iskolával kapcsolatban kikérte a falu főembereinek a véleményét. Ezek még ilyesmiről nem is hallottak, de amikor apám elmagyarázta nekik, hogy írni, olvasni és számolni fogja tanítani a gyerekeket, akkor minden oldalról beleegyezést és helyeslést tapasztalt.

Ezután már megnyithatta „iskolá”-ját a falu mecsetjének az udvarán, egy nagy fa tövében és meghívta a község gyerekeit. Jöttek kb. húszán, harmincán, általában 6 és 12 év közötti fiúcskák. A lányok egyelőre félszegségből távolmaradtak. A tanítás azzal kezdődött, hogy apám felírta az albán ábécé néhány betűjét, amit a gyerekeknek le kellett másolniuk füzeteikbe. Ugyanez történt aztán a számokkal. A gyerekeket tehát először az írás alapismereteibe vezette be, aztán néhány héttel később, amikor a betűket és számokat szépen tudták lemásolni a tábláról, egész szavak meg egyszerű mondatok

99