Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora

iskolában. Ez a magas szám a női látogatók felszaporodásával magyarázható, akik a növendékeknek kb. 70 %-át tették ki. Nagybánya ezeknek a fiatal festőknek a nagy háború negyedik évében úgyszólván mentsvára volt a háború nyomasztó légköre elől. Réti írja, a fiatalok „boldogan feledkeznek bele mindnyájan az itdétbe”, míg a bukovinai ágyúk tompa dörgése áthallatszik a hegyeken.

Az 1910-es években Thorma festőstílusában lényeges változás történik, egyre inkább impresszionista ábrázolási technikákat alkalmaz. Témái sokszor az egyszerű vidéki életet adják vissza, a Nagybányát környező tájak is egyre gyakrabban szerepelnek újabb alkotásain. A fiatalkorában képein gyakran tapasztalható komorság eltűnik, az Első Világháború ideje az oldottabb képeinek kezdete.

1917-ben Ferenczy Károly váradanul meghalt, így az iskola vezetésének feladata Rétire és Thormára maradt. Mivel Rétit tanári feladatai a budapesti Képzőművészeti Főiskolán sokszor távoltartották Nagybányától, Thorma egyre többször kényszerült helyettesíteni őt, úgyhogy 1917-tői kezdve lényegében egyedül vezette az iskolát.

Azon a nyáron készült a mellékelt fénykép, amely Thorma Jánost mutatja tanítványaival 1918 májusában. A 48 éves, korán őszülő mester elegáns megjelenése dominálja a képet. A tanítványok közt, mint említettem, nőket látunk, a férfiak között meg egy egyenruhás személy áll, nyilván egy szabadságolt katona.

Thorma Jánost egy tanítványa, Bernáth Aurél, a későbbi sikeres festőművész a következőképpen jellemezte: „Szép, konok és komoly, napbarnított férfi volt. Csendes, szi-lárd, bár szűkszavú beszéde súlyt adott mozdulatainak, és nézése támogatta szavát, ahogy egy kissé oldalról szemügyre vette a társalgót.” Murádin Jenő a következőket írja Thormáról: „Összetett, olykor ellentmondásos egyéniségében minden más hangzaton átütött a karizmatikus vezető jelleme, a mély hivatástudat és a vezérségre született becsvágy. (...) Szeretett vezetni, így hát jól is végezte feladatát. (...) Thorma mindvégig megőrizte dzsentris kedélyességét, társaságszeretetét, de méltóságát föl nem adó közvetlenségét.”

Ezekkel a Thorma János természetét, egyéniségét ecsetelő véleményekkel most elhagyjuk az ő történetét, (amely talán kissé hosszúra is sikerült, de gondolom családunk illusztris tagját érdemes volt kissé bővebben bemutatni) és majd később térünk rá további sorsára az Első Világháború utáni korszakban. Mielőtt azonban folytatnám

87