Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - A müncheni évek
1957 szeptemberében, a hatodik osztály kezdetén az iskolában jelentkeztem önkéntes orosz nyelvtanulásra. Egy idős orosz úr volt a tanárunk, Alekszej Matynkin professzor, aki az orosz forradalom után emigrált és már 40 éve élt Németországban. Megtanultuk az orosz betűket, az igeragozás különböző fajtáit és minden órán újabb szavakat. Egyszerű szövegeket is fordítottunk és lassan megszoktuk az orosz írást. Ezt különben Ditivel is gyakoroltuk, mégpedig heccből egymásnak magyar szövegeket írtunk orosz betűkkel. Ugyanis Diti az IRO-ban nemcsak szavakat és mondásokat tanult az orosz és ukrán kollégáitól, hanem az írást is. Ebben az évben az egész osztályunk tánciskolába is járt, mégpedig egy Peps Valenci nevű idős és elegáns megjelenésű grandseigneur iskolájába, akit mint bálrendezőt akkor egész Münchenben ismertek. A velünk egykorú lányok egy másik iskolából jöttek és ezeken az estéken ismerkedtünk meg, eléggé félszegen és esedenül, a szép nem képviselőivel. Az akkor divatos táncokat (keringő, foxtrott, rumba, tango, stb.) tanultuk, jól szórakoztunk. A hat hetes kurzus (30 DM-be került) után az öreg Valenci, aki mindig fekete smokingban járt, fehér szegfűvel a gomblyukában, felkérte az osztályunkat, hogy még egy tánckurzust végezhetünk ingyen, mert több lány jelentkezett mint fiú. Ezt mi készségesen vállaltuk, hiszen nem ártott több lánnyal megismerkedni. Az év végén nagy bált rendezett Valenci az összes kurzus résztvevőinek az elegáns Regina Szálloda báltermében, ahol a későbbi években még sok bálon vettem részt. Az 1956-os menekültek között Németországba érkezett apám egy régi barátja is, Landy István. Ok már fiatalkorukban ismerték egymást, amikor apám még motorkerékpározott. Landy akkor autó- és motorkerékpár-versenyeken vett részt és az autószakmában helyezkedett el később, mint kereskedő. A háború előtt az Opel és Peugeot autócégek képviselője volt Magyarországon. Landy mint menekült is az autószakmában próbálkozott és Münchenben használt autókkal kezdett kereskedni. Mivel ebben nem volt túl sikeres, más kereseti lehetőséget is keresett. Talált is, mint ... rongyszedő! Ezt szószerint kellett érteni, ugyanis egy textilgyárban, ahol rongyszőnyegeket gyártottak, neki kellett szétválogatni a különböző színű szövetmaradékokat. Ez, mint mesélte, úgy történt, hogy egy óriási kupac szövetdarabka előtt ülve, válogatta ki az egyforma színű darabokat és kék, piros, sárga, fehér, stb. színű halmokba rakta. A munkát aszerint fizették, hogy milyen súlya volt ezeknek a halmoknak. Landy Pistával együtt tűnt fel Berki Gyula is, apám unokatestvére. Ö a háború végén Ausztriában maradt és ott felesége, Leopoldina, szülővárosában lakott, Steyrben. Ott élt a család nyomorúságos körülmények között, alkalmi munkákat végezve. A fiuk, Alfonz, 1955-ben érettségizett az innsbrucki magyar iskolában, és azután beiratkozott az insbrucki egyetemre. Gyuszi bácsival 1955 óta leveleztünk, magyarországi rokonokon keresztül létesült a kapcsolat. 1956 elején meglátogattak minket, és egy éjszakát nálunk töltöttek. Akkor láttam Gyuszi bácsit és Alfonzt először. Egy évvel később Gyuszi bácsi egyedül jött Münchenbe és akkor itt keresett munkát. Nálunk találkozott Landy Pistával, akinek közvetítésével bejutott a textilgyárba „rongyszedőnek”. Ettől kezdve együtt dolgoztak ott évekig. Gyuszi bácsi gyakran jött látogatóba hozzánk, 524
