Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - A müncheni évek
iratkozott a Műszaki Egyetemre a gépészmérnöki szakra. A szünidőben ő is, mint fivére, Thorma Ferenc, a Tungsramnál dolgozott különböző műhelyekben. 1955 őszén idősebb Thorma Ferenc megbetegedett, az orvosok gyomorfekélyt állapítottak meg. Az 57 éves férfi kórházba került, megoperálták. Az operáció után fertőzést kapott, állapota egyre romlott. Novemberben meghalt, felesége és fiai elvesztették a családfőt. Mi történt ezután a magyarországi Thormákkal a forradalom idején? Velük akkor sajnos nem volt kapcsolatunk, így csak 2011-ben tudtam meg a sorsukat, amikor Thorma Péterrel 66 év után ismét találkoztam. Elmondta, hogy az 1956-ban 30 éves Ferencet beválasztották a Tungsram Művekben alakult Forradalmi Tanácsba és tagja lett a Nemzetőrségnek. A 21 éves öccse, Péter, akkor a Műegyetem diákja volt. Péter már huzamosabb ideje udvarolt egy lánynak, aki ugyancsak a Tungsramban dolgozott, a 18 éves Miletics Évának. A forradalom leverése után Éva édesanyja három lányával novemberben Ausztriába menekült. Az otthonmaradt Évának anyja a Szabad Európa Rádión keresztül már decemberben küldött üzenetet, hogy már Svédországban vannak és hogy Éva is jöjjön rögtön. Éva Thorma Péterrel együtt elindult január elején a határra, és sikerült átjutniuk Ausztriába. A menekülttáborban azt határozták, hogy Svédországba mennek ők is, és mindjárt Ausztriában össze is házasodtak. így kerültek Stockholmba, ahol azóta is élnek. Éva a stockholmi Tungsram gyárban kapott rögtön munkát, Péter meg beiratkozott az ottani műegyetemre, hogy folytassa tanulmányait. 1960- ban Thorma Évának és Péternek lánya született, Éva. Péter közben már dolgozott az Alfa-Laval cégnél, amely mezőgazdasági és élelmiszeripari gépeket állított elő. Péter bátyja, Thorma Ferenc, nem volt ilyen szerencsés. 1957-ben felelősségre vonták a forradalom alatti tevékenysége miatt, a Tungsramból elbocsájtották, még örülhetett, hogy nem zárták be. Ezután jó ideig csak alkalmi munkákkal tudta fenntartani magát. Most rátérek Thorma Alice-ra, akit akkor hagytunk el, amikor a Szovjetunióban 1946-ban megkapta a végzést, hogy Kazahsztánba deportálják, miután letöltötte nyolcéves börtönbüntetését, mint „a nép ellensége”. Új száműzetési helyén, Karagandában, mint birkapásztor dolgozhatott egy kolhozban. Egy idő után egy férfival állt össze, aki ugyancsak mint száműzött német származású szovjet állampolgár került Kazahsztánba. Idővel három gyerekük született, Anatol 1947-ben, Irina 1949-ben és Iris 1956-ban. Egy kis faházban laktak, primitív körülmények között. Az élettárs alkoholista volt, verte az asszonyt és goromba volt a gyerekekkel. Sztálin halála után, 1954-ben lejárt Alice száműzetése és az asszony menekülni akart a gyerekeivel a borzalmas helyzetből. Nem akart a Szovjetunióban maradni, és csak egy kívánsága volt, visszakerülni Németországba. Sok utánjárásba, várakozásba és hercehurcába került, míg 1957 végén végre megkapta Alice és a három gyerek a kiutazási engedélyt a Német Demokratikus Köztársaságba. 1958-ban végre sikerült elindulniuk és hosszú, 8 napos vonatozás után végre megérkeztek Berlinbe. Ott élt Alice édesanyja, Thorma Ágnes, mégpedig Berlin nyugati részében. De lakása kicsi volt, nem tudta oda befogadni lányát és gyerekeit. Anyósa, Schellenbergné viszont, aki Klein-Machnow-ban, egy Berlin melleti, az NDK-ban 519
