Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - A müncheni évek

Szent Péter bazilika előtt éltük meg. Vásárlásra is jutott idő, és egy hét után kellemes emlékekkel eltelve utaztunk haza. Felejthetetlen élmény maradt számomra ez az első olaszországi utunk. A képeket Juhar Jóska készítette a Szent Péter Bazilika kapujánál.

Hazatérésünk után a nagy újdonság az volt, hogy 1955 tavaszán Diti és Imre autót vettek. Ez annakidején még nagyon nagy dolog volt, a legtöbb ismerősünknek, barátunknak nem volt autója, az osztálytársaim családjainál is ritkaságszámba ment a saját autó. Ditiék egy Ford Taunus 12M típusú, két éves, használt autót vettek, és először, a vezetési jogosítvány megszerzése után, nagy élvezettel gyakorolták az autóvezetést. Imre rajongott az autójáért és ezentúl a hétvégeken kirándulásokat tettünk a vidékre, más városokba és a közeli Ausztriába. Imre gyakran elhozta William (Vili) Rademakert, egy vele kb. egykorú amerikai kollégáját a SzER-ből, aki nem volt magyar származású és Amerikában tanult meg magyarul. Vili a nevét magyarra fordította (Kerékgyártó Vilmos) és forszírozta a magyar beszédet, amellett mulatságos amerikaias kiejtéssel beszélt. Imrével és Vilivel sokat fociztam, tollaslabdáztam a kirándulásokon, otthon meg Vilivel gyakran sakkoztam, és ő eléggé mérgelődött, hogy legtöbbször én nyertem.

Imrének egy másik ismerősét is megemlítem, Franz Schönhubert, egy akkor kb. 30 éves német újságírót, aki az Abendzeitung müncheni bulvárlap munkatársa volt. Schönhubert a müncheni újságíró szövetségnél ismerték meg egymást. Annak a Látóhatár folyóirat szerkesztői is tagjai voltak. Mivel a Látóhatár politikai hangneme baloldali volt, Schönhuberrel, aki akkor ugyancsak kifejezetten baloldalinak vallotta magát, és a szociáldemokrata párt (SPD) tagja volt, hamar összebarátkozott a Látóhatár munkatársaival. Azért is vonzódott a magyar újságíró-kollégákhoz, mert éppen akkor házasodott meg egy magyar nővel, akit nemrég hozott ki Magyarországról. Én is találkoztam akkor egyszer-kétszer Schönhuberrel, akit egy humoros, tipikus bajor „jópofa” embernek ismertem meg. A nyolcvanas években bukkant fel a neve ismét a nyilvános506