Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - A müncheni évek

Horváth Béla volt, egy magyar író és költő, aki 1951-ben szerződött a Szabad Európa Rádióhoz. Magyarországról 1945-ben távozott, utána Olaszországban élt évekig, ahol mindenféle botrányok híre keringett róla. Excesszív szexuális életet élt, egy olasz grófnőt teherbeejtett, de nem vette el. Másrészt, mivel vallásos verseket írt, a Vatikánban voltak pártfogói, valamelyik pap a „poéta angelicus” nevet illesztette rá. Amint Münchenbe érkezett, mint szerkesztő társult a Látóhatár irodalmi folyóirathoz, amelynek Imre volt a kiadója és felelős szerkesztője. Imre egyre jobban Horváth hatása alá került, úgy érezte, hogy az idősebb, tapasztaltabb férfi tudja, hogy milyen az igazi élet. Együtt szórakoztak, Horváth a nőügyeivel dicsekedett, és közben az alkoholra is egyre jobban rászoktatta az akkor 27 éves Imrét. Könnyen megérthető, hogy ebben a helyzetben Diti mélységes ellenszenvét váltotta ki Horváth Béla, akit Imre rossz szellemének tartott. Meg volt győződve, hogy Horváth befolyására vezethető vissza, hogy Imre titokban viszonyt kezdett Olaszországban. De már a házasságuk elején is voltak terhelő körülmények. Ditit, mint sokkal később elmondta nekem, már az esküvőjük után megbántotta, hogy amikor Imre észrevette, hogy Diti megőrizte magát mint lány a házasság előtt, akkor kijelentette, hogy ez számára nem volt lényeges, neki ez semmit sem jelentett. Ha így is volt, nem kellett volna véleményét ilyen durván kifejeznie.

Szüleim — meglepetésemre — tartózkodóan viselkedtek, annak ellenére, hogy ők voltak két évvel ezelőtt az Imrével kötött házasság legnagyobb ellenzői. Nem buzdították Ditit válási elhatározásában, és nem is próbálták lebeszélni. Tudomásul vették a helyzetet, Ditire bízták a döntést és azt az érzést adták neki, hogy akármi történik, számíthat támogatásukra. Diti némileg megnyugodva utazott vissza. A következő hétvégén ismét eljött Diessenbe és elmondta, hogy Imrével elkerülheteden volt a találkozás a munkahelyen, de ott nem próbált közeledni. Azonban esténként megjelent a lakásunk előtt, és amikor Diti a csöngetésére nem nyitott ki, órákhosszat állt a ház előtt, Diti nevét szólongatta és mindenféle bocsánatkérést, ígérgetést, fogadkozást küldött fel hozzá, aki közben leoltott villanynál, a balkonajtó mögött figyelte a dolgot. Tartotta magát elhatározásához, hogy válni fog, de érezhető volt, hogy Imre iparkodásának hatása volt nála.

A következő hétvégén megint nálunk volt Diti, és azzal kezdte a mondókáját, hogy ... visszamegy Imréhez! Mondta, hogy makacsul folytatta esti, éjjeli látogatásait a lakásunk előtti utcán és végül Diti hajlandó volt elhinni neki, hogy megbánása őszinte, és hogy komolyan gondolja az ígéreteit, hogy nem fog neki soha többet csalódást okozni. Nagy volt a meglepetésünk, és ekkor anyám spontán kijelentette, hogy akkor legyen is vége Imre eddigi visszautasításának és hogy befogadjuk a családba. Apám rögtön mondta, hogy ez az ő véleménye is, és hogy a hazatérésünk után várjuk Imre látogatását Münchenben. Imre betegsége nem volt többet téma. Diti már a múltban meggyőzte szüléimét, hogy a tüdőbajból Imre tökéletesen kigyógyult. Úgy éreztem, hogy mindnyájan örültek a felemás, valahogyan természetellenes eddigi helyzet végének, és Diti boldogan utazott vissza Münchenbe.

499