Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - Az első emigrációs évek

magyar hadifoglyok megtudták, hogy azok a Vlaszov hadsereg tagjai voltak. Azt is megtudták, hogy az oroszok rettegnek attól, hogy az amerikaiak kiadják őket a szovjet hatóságoknak. A magyarok megfigyelték, hogy majdnem minden reggel az oroszok barakkjainál az ereszre felakasztott emberek lógnak. Ezek a szerencsétlenek a kiadatástól félve követtek el éjjel öngyilkosságot.

Egy februári nap hajnalán a magyar foglyok hangos üvöltésre, jajveszékelésre ébredtek. Amikor kicsődültek a barakkjaikból, a következő elképesztő látvány terült eléjük. Amerikai katonák, M.P.-k (Military Police) ordítozva cipelték el az orosz foglyokat, ketten-hárman egyet-egyet, botokkal ütlegelve őket, a készenlétben álló teherautókhoz, amelyekre feldobták őket. Az oroszok védekeztek, rúgdalództak, kiabáltak. A művelet hosszú ideig tartott, míg a több száz orosz a teherautókon volt. Végül nehéz őrizet alatt indultak el az autók. Mint később kiderült még aznap átadták az oroszokat, több mint 1500 embert, a szovjet NKVD embereinek, akik vonatjukkal a cseh határon keresztül távoztak velük. A tragikus esemény lehangolta a Plattlingban maradt magyar és német hadifoglyokat. Hogy a különben korrektül viselkedő amerikaiak ilyen embertelenül brutális bánásmódra képesek, azt nem hitték volna.

A magyar és német hadifoglyoknak a táborban nem volt tennivalójuk, unatkoztak, az udvaron ténferegtek. Mivel olvasnivalójuk, újság, könyv, stb. nem volt, sakk- és malomjátékokat és játékkártyákat készítettek maguknak. Voltak, akik szünet nélkül játszottak, így ütötték agyon az időt. Az amerikaiak néha munkásszázadokat állítottak össze a foglyokból, akiket ki is vezettek néha a táborból, pl. romeltakarításra, tehervonatok megrakására, stb. Erre azonban csak legénységi állományú foglyokat válogattak ki. Tiszteknek, így apámnak is, nem kellett dolgozniok. Apám elmondta, hogy a foglyok azzal is szórakoztak, hogy egymásnak elmesélték életük történetét. Amikor aztán némelyek már harmadszor mesélték el ugyanazokat a történeteket, akkor a többiek menekültek tőlük.

Ebben az időben apám csizmájának levált a talpa. A plattlingi táborban működött egy cipészműhely, ahol hadifoglyok, akik valamikor cipészek voltak, szükségjavításokat végeztek. Apám oda vitte a csizmáját és egy ottani cipész megmutatta neki, hogyan kell egy új talpat egy vastag darab bőrből kivágni, a varráslyukakat kilyukasztani, a talpat a felsőrésszel összevarrni és enywel rögzíteni. Apám maga végezte ezeket a műveleteket a szakértő felügyelete alatt. Egészen jól sikerült a javítás. Mert tetszett neki a munka, és mert különben sem volt semmi tennivalója, apám még egy pár hétig járt abba a műhelybe, és ott cipőket javított.

Apám december végén megbetegedett, a táborban a német katonaorvos angina pectorist, (szívizom összehúzódást) állapított meg. Ezért december 21-én Straubingba szállították egy nagy hadifogolykórházba. Apám szívbetegsége úgy derült ki, hogy egy vizsgálaton rendellenességeket állapítottak meg apám szívműködésénél. Az egy kötelező vizsgálat volt, amelyen az orvosok megállapították, hogy a megvizsgált személy tagja volt-e az SS-nek, vagy sem. Minden SS-katona a háború alatt ugyanis a bal felsőkarján egy-két betűből álló vércsoport-tetoválást hordozott, amely sebesülés esetén arra

387