Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

gáttá, hogyan tudná megoldani a számára egyre tűrhetetlenebb problémát. Végül is elhatározta, kiválik a rendőrségből és elbocsájtását kérelmezi. Hogy dokumentálja a főnöke által elkövetett sérelmeket, egy közjegyzőt keresett, hogy annál nyilatkozatot helyezzen letétbe, amely tartalmazza apám helyzetét és megmagyarázza indokait, amelyek erre a lépésre késztették. Közjegyző a közelben nem volt, ezért elutazott Kőszegre, ahol Dr. Puskás István irodájában megfogalmazta és 1945. február 3-án aláírta a nyilatkozatot, valamint annak két példányát a közjegyzőnél letétbe helyeztette. Az okmány másolata a birtokomban van.

Amint visszaért Horvátjárfaluba apám átadta a nyilatkozatot Hódosynak. Az meglepődött, de elfogadta apám kérelmét és megindította a végelbánási — tehát elbo- csájtási és nyugdíjazási — eljárást a Belügyminisztériumnál, melyet már előbb Szombathelyre helyeztek ki. Apám egyelőre megmaradt beosztásában, amely a menekült rendőrcsaládokért rábízott felelősséget foglalta magába, de Hódosyval személyesen nem kellett többé érintkeznie.

Furcsa helyzet! Az országban tombol a háború és egy katonává átminősített rendőrtiszt kérvényezi az elbocsájtását. Éspedig nem rokkantságra vagy más szolgálatképtelenségre utaló okokra hivatkozik, hanem felettesével keletkezett nézeteltérésekre, illetve felettesétől elszenvedett igazságtalanságokra, sértésekre. Nem volt más mód a helyzet orvoslására? Például panaszemelés felsőbb instanciáknál, vagy áthelyezés kérelmezése más beosztásba? Hiszen a nyilatkozatban felsorolt indokokat inszubor- dinációként, engedetlenségként, sőt parancsmegtagadásként is értelmezhették volna. Hódosy mégis szó nélkül a nyilatkozatban kérelmezett nyugdíjaztatást indította el. Nyilván számára is kellemeden volt az ügy, és ő is meg akart szabadulni apámtól. A kettőjük közti konfliktus alapja — véleményem szerint — elháríthatatlan személyes ellenszenv volt, amelynek hátterében a két karhatalmi szerv, a rendőrség és a csendőrség közti hagyományos rivalizálás és ellentét állt. Több, a környéken tartózkodó kollégája felkereste apámat, amint tudomást szereztek lépéséről, rokonszenvüket és elismerésüket fejezték ki. Apámnak jól esett kollégáinak szolidaritása, de mégis elszomorította, hogy ily módon kellett neki 25 éves szolgálat után befejezni pályafutását az általa szeretett és tisztelt rendőrségnél.

Kőszegen apám különben felkereste Tóth Zolit és Margitot, akikről tudta, hogy Zoli húgához, Bábuhoz mentek. Zoliékat meglepte apám lépése, nem hitték volna, hogy önként fog egyszer kiválni a rendőrségből. Zoli különben még rendületlenül hitt a német győzelemben. Továbbá biztos volt benne, hogy hamarosan visszatérhetnek Budapestre, hiszen akkor folytak a német páncéloshadseregek támadásai a körülzárt Budapest felmentésére. Apám mesélte később, hogy kételkedő kérdéseire (mit jelent a németek állandó hátrálása, a Tisza-vonal, a Duna-vonal feladása) a szokásos módon válaszolt:

„Naiv vagy Tiborkám! A a németek nem visszavonultak, hanem frontrövidítést hajtottak végre. Elvégre sokkel könnyebb egy egyenes és rövidebb frontot tartani, mint egy hosszú girbe-gurba vonalat. És innen indul majd meg a végső támadás, amely majd

329