Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

szállás következményeire. A magyar zsidóság azonban rögtön érezte a változást, és rettegett a várható fejleményektől. Szüleim egyik zsidó barátja, Ruttkai Antal, a budapesti Divatcsarnok árúház tulajdodonosa, nem habozott sokáig és március 20-án repülőgépen menekült Svájcba. A német pilótának, aki a katonai gépén kivitte — és ezáltal meg is szökött — állítólag 1 millió pengőt fizetett.

Tavasszal megint elkezdtünk kijárni a hétvégeken Adonyba, a Sáncpusztára. Rokonok és barátok is jöttek látogatóba. A baloldali képen Boriska néném karján ülök (a kezem már megint hová nyúl?) és Tivadar bácsi mosolyogva figyel engem. A jobboldali képen az újszülött csikóval áll Galiotti Babus és Markóczy Dodó a kukoricagóré előtt. Babusnak ebben az évben született meg első gyereke, egy kisfiú, aki a Levente nevet kapta.

Közben már beszéltem is, például, ha megláttam a disznókat, rájuk kiabáltam, hogy „mangalica anyadihhnó”. Az „sz”-betűnél még problémák voltak a kiejtésemmel. Az első szó, amit kimondtam, állítólag „autó” volt, úgylátszik az önműködő közlekedési eszköz megragadta a fantáziámat. Pesten, bombatámadáskor, ha a szirénák hangját meghallottam, „óvópinte” felkiáltással rohangásztam a lakásban, míg le nem vittek az óvóhelyre (a „c”-betűvel is hadilábon álltam egyelőre). Erre persze nem sajátmagam emlékszem, hanem szüleim és Did mesélték később.

Sáncpusztán közben folytak munkálatok az előző évi tatarozás után. A ház és az istálló közti részt lebetonozták és javításokat végeztek a melléképületeken. Hogy szebb legyen a ház külseje, virágágyakat ültettek a ház mentén, az utakat és a ház menti teret sóderrel szórták fel és kis fákat meg bokrokat telepítettek a ház körül.

298