Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

át nagy sebességgel a Margithídon, Zoli teljes menetben a híd közepén hirtelen beletaposott a fékbe. Az autó a nedves úton megpördült és csikorgó kerekekkel másfél fordulatot írt le a tengelye körül, úgyhogy az autó orra az ellenkező irányba mutatott. Sem az utasok, sem az autó nem sérült meg, de Dodó majdnem „frászt kapott” az ijedtségtől. Zoli zavartan nevetgélt, azt mondta, „a másik hídon rövidebb az út”, és szélsebesen iramodott vissza Pestre. Irtózatos szerencséjük volt, hogy nem jött szembe, vagy mögöttük másik jármű, mert az biztosan beléjük ütközött volna. Másrészt már pörgésük közben a híd vastag korlátján halálra zúzhatták volna magukat, vagy a Dunába is zuhanhattak volna. Dodó reszketett az ijedtségtől mire hazaért, és mint mesélte, nem ült többé Zoli autójába, ha az ivott. Zoli azért annyira még józan volt, hogy megígértette Dodóval, hogy az nem meséli el a történteket. Amikor nekem elmondta az 1970-es években, Zoli már nem élt.

Zoli bácsi tehát elég nagy csibész volt és valószínűleg sok sondot okozott feleségének, Margit nagynénémnek. De az kitartott mellette, nem akart még egy válást kockáztatni. A család többi tagja viszont, ha meg is tudták Zoli egyik-másik húzását, elnézték neki csintalanságait, egyrészt Margitra való tekintettel, másrészt mert Zoli roppant jókedélyű, mulatságos figura és szórakoztató egyéniségével sokszor a társaság középpontja volt.

A Markovich családnál is örültek az örökségnek, ott ugyanis Tivadar bácsi változatlan szenvedélye a szerencsejátékok iránt közben újabb adósságokhoz vezetett. Váltókat írt alá, kártyapartnereitől kisebb kölcsönöket vett fel, néha értéktárgyakat vittek a zálogházba. Tivadar jó férj és családapa volt, nem ivott, nem nőzött, csak keveset dohányzott. Azonban szerencsejáték-szenvedélye nem tetszhetett feleségének. De Boriska nem lázadozott, Tivadarnak alárendelte magát, belenyugodott a helyzetbe.

Tivadar hétköznapjai rendszerint úgy játszódtak le, mint fia, Aladár, illetve „Öcsi” mesélte, hogy szolgálat után a Baross kávéházba ment kártyázni (néha ott is reggelizett), ahol a játékpartnerek már várták a hátsó helyiségben. Különben a Vili nevű főpincér volt ott az egyik fő hitelezője. Heti kétszer-háromszor azonban nem kártyázott, hanem a galoppos lóversenypályára ment, a kb. 10 km-re fekvő Alagra. Vacsorázni pedig a VIII. kerületi Bandi étteremben szokott, a „8 órai Ujság”-ot olvasva. Boriska közben egyedül volt otthon a gyerekekkel. Vasárnaponkint, ha nem volt lóverseny, Tivadar is eljött szüléimhez, mint fentebb már említettem. Ezenkívül gyakran utazott családjával Nyitrára, rokonait látogatni, elsősorban testvéreit, Jánoska Valériát és Rusznyak Gézát.

Tivadar a szolgálatát lelkiismeretesen és nagy hozzáértéssel teljesítette. Már az 1920-as évek végén kinevezték rendőrtanácsosnak és a VIII. kerületi kapitányság helyettes vezetőjének. Elöljárói meg voltak elégedve munkájával. A mellékelt kép az 1930-as években készült. Ritka martiális látvány Tivadar bácsi egyenruhában, hiszen ő többnyire a szolgálatban is

275