Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
üvöltöttek, hancúroztak, a felnőttek közbelépésére jóformán nem is reagáltak. Azok általában csak úgy tudták megszűntetni a kialakult bolondokházát, hogy a három gyereket külön-külön szobákba zárták, egyet a fürdőszobába, a másikat a konyhába és a harmadikat egy kis kamrába. Egy idő után kiengedték őket megint, és egy jókora szidás után félig-meddig nyugodtan játszottak. A leírt „szeparálás” többször megismédődött — ezt az említett szereplők, köztük Din és Dodó, nekem mind igazolták — és nyilvánvaló volt, hogy Dodó volt a felbujtó. Dodó nagyon önálló gyerek volt, és nem kerülte a konfliktust a felnőttekkel. Amikor egyszer szüleim lakásában nem akarta az uzsonnára kínált sajtot megenni. Apám, akit mérgesített a gyerek nyakassága és azonkívül tudta, hogy Dodó máskor szokott sajtot enni, azt mondta: „Ha nem eszed meg, akkor most lemész az utcára és ott megvárod, míg az anyukád hazamegy.” Dodó fogta magát és lement. Ott sétált két óra hosszat nagy bosszúsan, mire anyám és Boriska már kérlelték apámat, hogy engedje megint fel a lakásba. Ekkor Dodó meglátta a cselédlányunkat, aki közben lement valamiért az utcára, és vele azt üzente, hogy: „Mondja meg ,neki’, hogy megeszem a sajtot.” Dodó belátta, hogy nem érdemes dacosnak lenni, és ezentúl még jobban respektálta apámat, akit különben is szigorú embernek ismertek a gyerekek, és aki szerette őket nevelni. A mellékelt képen Dodót látjuk 1940-ben, amikor első éves gimnazista volt a cisztercita rend budai Szent Imre Gimnáziumában. Később Öcsi is odajárt. Ez a gimnázium a magyarországi elitiskolák közé tartozott és a Markovich-fiúk számára rendkívül könnyen megközelíthető volt, mert csak pár percre feküdt a körtéri lakásuktól. Most azonban visszatérünk szüleim nagy tervéhez, az adonyi földbirtok megvásárlásához, mely 1941 elején teljesen lefoglalta őket, és amivel új fejezet kezdődött a családunk életében. Földbirtokvétel Adonyban Szüleim 1941 tavaszán megkötötték azt az adásvételi szerződést, amellyel megvették az Adony községtől négy-öt km-re fekvő, „Sáncpusztá”-nak nevezett területet a kiskorú Zichy Aladár gróftól, akit nagynénjei, akik egyúttal gyámjai is voltak, képviseltek a közjegyzőnél. A tulajdonomban lévő adásvételi szerződés szerint a vételár 79.100 pengőt tett ki. Szüleim szerepelnek mint vevők és nagyanyám mint az ingatlan haszon- élvezője. Ezzel lett ő bebiztosítva, hiszen ő adta — mint az imént már említettem — a vételárnak a nagyobbik részét anyámnak ajándékba. A vétel magába foglalta az 53,5 kataszteri hold földterületet (kb. 31 hektár), a közel 50 méter hosszú és 10 méter széles 270
