Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
bet kaptak, sőt, az iskoláik befejezése után az üzemben is kellett ingyen dolgozniuk. Mint „extra” juttatásokat emlegették anyámnak és Boriskának a gyerekkorukban alkalmazott nevelőnőket, a költségesebb iskoláztatásukat, anyám 1925-ös római utazását, a bőséges hozományokat, a férjeik adósságának a kifizetését és sok más dolgot. Ezzel az indoklással, nagyobb részt követelt magának a három idősebb gyerek, mivel Margit is ímmel-ámmal társult Károly és Mátyás érveléséhez. Anyámat ez felháborította. Igaz, hogy a két kisebb gyerek volt a két kedvenc, de a másik három sokkal hosszabb ideje élvezhette nagyszüleim szeretetét és nagyvonalúságát. Azonkívül felháborította, hogy az idősebb gyerekek semmit nem akartak az örökségből juttatni anyjuknak. Anyám kérdésére, hogy miből fog nagyanyám megélni, Károly azt mondta, küldjék az öregek otthonába, sőt a „szegényház” kifejezés is elhangzott. Nagymamát annyira elszomorította gyerekeinek veszekedése, hogy teljesen visszahúzódott és nem avatkozott bele a vitájukba. Anyám azonban nem hagyta annyiban. Kijelentette, hogy nem akceptálja az idősebb testvérek javaslatát, hanem egyforma részeket követelt az összes testvér számára, és azt, hogy nagyanyám számára biztosítani kell a megélhetéséhez szükséges jövedelmet, illetve egy megfelelő vagyonrészt. A vitát nem tudták eldönteni, mindegyik fél ragaszkodott az álláspontjához. A front egyik oldalán Károly és Mátyás állt, ők időnkint némi támogatást kaptak Margittól. A másik oldalt anyám és Boriska alkották, közöttük anyám volt a szóvivő. Nagyanyám, mint már említettem, nem folyt bele a vitába, éppúgy Poldika, Mátyás felesége, akit férje teljesen dominált. Apám és sógorai dr. Markovich Tivadar és dr. Tóth Zoltán távoltartották magukat a vitától, holott mindhárman jogászok voltak, és már szakmai okokból is hivatva lettek volna beleavatkozni az ügybe. De nyilván egyik sem akarta nyílt fellépésével túlságos anyagi érdeklődés benyomását kelteni. így a vitát a Holzmann testvérek maguk vívták, eltekintve Poldikától, aki helyett férje Schäffler Mátyás — az örökhagyó vejei közül az egyetlen — lépett a porondra. Egy hosszú, éveken keresztül vívott, csúnya viszály indult az örökösök között, mely csak 1940-ben fejeződött be. De erről majd a maga idejében számolok be. Amíg nem tudtak megegyezni, addig a Kisstáció utcai bérházat sem lehetett eladni. Most még az 1934-es év őszénél tartunk, amikor szüleim, Difi és nagyanyám beköltöztek Budapestre, egy lakásba a Kisstáció utcai házban. Mint háztartási alkalmazott egy cselédlány is velük ment. Kuka, a család süketnéma mindenese, Margithoz költözött, ahol a háztartásban és a kőbányai üzemben segített. Szüleim, nagymama és Difi berendezkedtek az új otthonban, a bútorokat nagyrészben a mátyásföldi házból hozták át. Ebben az időben készült Difiről a mellékelt kép, melyen első bundájában díszeleg, hozzávaló fehér kalappal, fehér csizmával és fehér kesztyűvel. Járkált, nézelődött a városban, anyám vagy nagyanyám kezét fogva, akik majdnem 235
