Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
A mátyásföldi házra addigra már vevő is akadt, és az év végére el is adták. Az örökösök a bevételt egymás között felosztották. Ez nagy egyetértésben történhetett (valószínűleg minden gyerek egyforma részt kapott), mert később sem hallottam arról, hogy ennél a tranzakciónál bármilyen ellentét lett volna az örökösök közt. Mindenesetre nagyapám minden gyereke egyelőre valamelyes pénzhet jutott. A bútorokat, szőnyegeket, festményeket és a többi értéktárgyakat ugyancsak felosztották egymás közt. Bizonyos berendezési tárgyakat viszont eladtak, mivel mindegyik örökösnek már berendezett lakása volt. Az örökség legnagyobb értékű tárgyánál, a fent említett Kisstáció utcai bérháznál, az örökösök nem tudtak ugyanolyan gyorsan megegyezni, de erre majd később térünk rá. Mielőtt a szüleim és nagyanyám Budapestre költöztek, az 1934-es évet még Mátyásföldön töltötték és a rokonok, főleg Markovichék, gyakran jöttek látogatóba. Diti és Dodó szánkózni szoktak egy közeli dombon. Ekkorról való a következő történet, amelyet mindketten évtizedekkel később mesélték nekem. Kuka, a család süketnéma mindenese, szokta őket elhúzni a dombhoz, ahol a gyerekek a szánkóval lecsúszhattak. Hazafelé Kuka ismét a szánkón húzta őket, de egy buckánál mindketten leestek róla. A gyerekek kiabáltak, de Kuka süket lévén, nem hallotta őket. Csak mikor pár perc múlva hazaért, akkor vette észre, hogy a gyerekek hiányoznak. Rohant vissza és néhány száz méter után találta meg őket, még mindig kiabálva és a havas úton ülve. Az alábbi képek mutatják a gyerekeket, immár szerencsés hazaérkezésük után, a mátyásföldi ház kertjében. A gyerekek ezekben az években megkapták a szokásos gyerekbetegségek egész sorát, és szerencsésen átestek rajtuk. A legkomolyabb fertőzésen Dodó esett át, vörhenyt, (más néven: skarlátot) kapott. A kórházban a fertőzés veszélye miatt 230
