Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

IV. Anyai nagyszüleim története és anyám gyerekkora

nem kivétel nélkül kommunistákból és szocialistákból álló tanácsok gyakorolták, amelyek határozatait a kormány volt hivatva megvalósítani. A Tanácsköztársaság kormánytagjai nem miniszterek voltak, hanem szovjet példára „népbiztosok”. A közigazgatási hatalmat átvették a munkás- és katonatanácsok.

Államosították a bérházakat, a több mint húsz munkással dolgozó üzemeket, a bankokat és a biztosító társaságokat. A rendőrségből „Vörös Őrség” lett és a csellengő katonákból „Vörös Hadsereg”-et kezdtek szervezni. Vidéken minden közép- és nagybirtokot államosítottak, a szegényparasztoknak azonban nem osztottak földet. Ugyanakkor hangos propagandát fejtettek ki, plakátok, újságok, tüntetések harsogták világgá a proletárdiktatúra „vívmányait”. A fővárosban majdnem mindennap felvonulásokat, tüntetéseket, nyilvános nagygyűléseket rendeztek. Sok munkásnak és kistisztviselőnek tetszettek a változások, hiszen a propaganda szerint ők alkották az új vezető réteget, amelynek szociális felemelkedése jelszavával történtek a változások.

A Holzmannok közt is volt olyan, aki az új rendszert támogatta. Holzmann Theodor, a postatisztviselő, lelkesedett a változásokért, tetszettek neki a szabadságról és egyenlőségről hangoztatott propagandaszólamok. Résztvett a felvonulásokon és a tüntetéseken, sőt lelkes beszédeket is tartott különböző gyűléseken. Tudtommal, Theodor nem lépett be politikai pártba, ezért hivatalos pozíciót nem is kapott. Anyám elbeszélése szerint inkább csak mint „hordószónok” szerepelt.

1919 májusában nagyapám üzemét államosították, munkástanács alakult, amely átvette a gyár vezetését. Nagyapám mint „szakember” dolgozhatott tovább, de beleszólása az üzletvitelbe nem volt többé. A Kisstáció utcai bérházat „szocializálták”, a család kiköltözött az ottani lakásából és Mátyásföldre ment. Nagyapám kétségbeesve vette tudomásul, hogy megfosztották munkája gyümölcsétől.

Ami az általános helyzetet illeti, a földosztás elmaradása mély csalódást okozott a szegény vidéki lakosságban, a földtelen paraszti tömegekben. Sokan elfordultak a proletárdiktatúrától, hitelüket vesztették a kommunista vezetők ígéretei. A korábbi vezető réteg, a középosztály éppúgy mint a polgárság, elhűlve és felháborodva tapasztalta, hogy az új rendszer néhány nap alatt megfosztotta őket vagyonuktól, kidobta őket befolyásos pozícióikból, és az osztályharc jegyében, rájuk nyomta a nép ellensége bélyegét. Hogy még jobban megfélemlítsék ezeket az embereket, felfegyverzett munkásokból és katonákból egy külön karhatalmat szerveztek, a „Lenin-fiúk”-at neveztek. Vezetője a Szovjet-Oroszországból hazatért Szamuely Tibor lett, aki feladatát a „forradalmi terror” megvalósításában látta.

A Lenin-fiúk hírhedt páncélvonatukon járták az országot és terrorizálták a vidéki lakosokat. A parasztságot egyrészt a mezőgazdasági termékek kötelező beszolgáltatása terhelte, másrészt a proletárdiktatúra harcos egyházellenessége különösen érzékenyen érintette. Budapesten a terrorlegények pedig rendszeresen jártak „rekvirálni” a kiszemelt lakásokból, preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság köréből, vélt ellenségeiket elfogták, megkínozták és esetenként megölték. Az új rendszer szerveinek agresszív magatartása a lakosság széles rétegeiben félelmet keltett.

178