Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora
és tapasztalt motorkerékpárvezető volt, érthetetlennek tartotta, egyáltalán hogyan történhetett a baleset. Apám, mikor nekem mesélte a történetet, úgy vélte, hogy Micu megérinthette vállával vagy karjával a szekeret és mivel, szokása szerint, a kormányt mindkét kezének csak két ujjával fogta, az ütés lesodorta a motorról. Az ütés nem lehetett erős, mert apám az oldalkocsiban nem is érezte. Még évtizedekkel a baleset után is csak megrendüléssel tudott az eseményről beszélni, élete végéig bántotta ez az emlék. Gondolom, szemrehányásokat is tett magának, hogy aznap engedte Micut vezetni. Mindenesetre a baleset után Budapesten az első dolga volt, hogy eladta a gépet. Ezzel egy életre be volt fejezve számára a motorkerékpározás. Itt vessünk egy pillantást az akkori általános helyzet alakulására Magyarországon. Bethlen István miniszterelnök és kormányának munkája eredményeképpen egyre inkább rendbe jött az ország helyzete. 1924-ben sikerült a rohamos inflációt leküzdeni és bevezették az új pénznemet, a pengőt. Ez a következő húsz évben garantálta a magyar valuta és az ország pénzügyi viszonyainak a stabilitását. Lényeges szociális reformokra is sor került. 1927-ben bevezették az általános betegsegélyző- és balesetbiztosítást, amely a munkavállalók és hozzátartozóik számára biztosította az egészségügyi ellátást. 1928-ban a társadalombiztosítás hatásköre a megelőzéssel, az öregek, az özvegyek és árvák ellátásával bővült. Az újonnan megszervezett Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) egységesen szabályozta az öregségi, a rokkantsági, az özvegyi és árvasági járadékellátást. Ezzel a szociális gondoskodás és egészségügyi ellátás területén olyan modern szervezetet hoztak létre, amely Közép-Kelet-Európában akkor még sehol nem létezett. Később, 1938-ban, az ellátást kiegészítették a gyermeknevelési pódék- kal. Az 1920-as években megtörtént az iskolarendszer kiépítése is. A korszak meghatározó személyisége gróf Klebelsberg Kunó közoktatási miniszter volt, aki célul tűzte ki a „magyar tudományos nagyüzem” megteremtését. Úgy gondolta, hogy a magyarság csak kulturális és szellemi felemelkedése segítségével változtathat akkori reménytelen helyzetén. Ennek két alappillére volt: az értelmiségi elit magasfokú képzése és a lakosság elemi iskolázottságának emelése. Sokat tett az egyetemek, elsősorban a budapesti és debreceni bővítéséért és az új, államhatárokon kívül rekedt egyetemek hazatelepítéséért. 1927-ben széles körű népművelési program kezdődött. Mivel az ország lakosságának még 12%-a analfabéta volt, Klebelsberg javaslatára olyan önművelő egyesületeket kívántak létrehozni, amelyekben a felnőtt lakosság elsajátíthatja az írásolvasást. A iskolásgyerekek számára 1926 és 1929 között ötezer falusi és tanyai tanterem épült, mégpedig egységes, korszerű típustervek szerint. Az általános helyzet tehát javult, az emberek bizakodóbban néztek a jövőbe. Apám is meg volt elégedve helyzetével, foglalkozása érdekes, fizetése meg elegendő volt szerény szükségleteire. Mint eddig is, esténkint néha beosztották felügyeleti szolgálatra éttermekbe, színházakba vagy mulatóhelyekre, így ilyenfajta szórakozásokra továbbra sem volt sok kiadása. Széles baráti köre volt, többnyire legényemberek, kollégák, volt iskolatársak, valamint bajtársak a háborúból. Legjobb barátja egy kollégája, dr. Sághy László rendőrfogalmazó volt, akivel sok időt töltött, nem csak a szolgálatban, hanem 121
