Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
Halála utáni hónapokban, amikor rendezgettem könyvtárát, irattárát, levelezését, találtam egy dossziét, amelyikben egy bihari képviselővel folytatott levelezéseit olvashattam. Még úgy a kísértés is elfogott, hogy azt a gyűjteményt magamhoz veszem, de aztán csak helyén hagytam. Szilády ugyanis a legapróbb papírszeletet is, amelyen írás volt, megtakarított; mindenkinek a levelét vagy írását papírstanicliba tette, s azt névsorban összegyűjtve megőrizte. Ez a bihari képviselő Sziládyval csipkelődött; aztán, amíg a beszédek hangzottak, mint a diákok szokták a padokban a levelezést az „add tovább” módon a padokban, ők is így leveleztek egymással. A szónokok dörgő szavait regisztrálta ez a képviselő, s a pillanatok hatását, vagy a szándékok visszájára fordítását csuda szellemesen közölte Sziládyval. De sokszor maszatos szavakkal fejezte ki észrevételeit, s megcsipkedte magát Sziládyt is. Néha versekben fejtették ki gondolataikat. A versek közt voltak talpraesettek, de bizony pajkosak is. Fiatalos gondolkodással azért akartam eltávolítani ezt a dossziét, mert valahogy fájt, hogy Sziládyt valaki is embernek, sőt tüzes fiatalembernek merte tartani, holott az akkori életszemléletben Szilády örök fenségben élő, szinte túlvilági lény volt, s nem akartam, hogy valaha is másnak lássa bárki. Ma csak azért sajnálom, hogy nem vettem magamhoz, mert bő anyagot tudnék nyújtani azokból az apró cédulákból, meghívók hátára írt karcolatokból, amik mint fiatal, jókedvű embert láttatnák Sziládyt azokkal, akik az emberi arcát szeretnék látni. Egyik cédulán ezt írta Sziládynak a bihari képviselő: A halasi pap B....k minden nap, De a szegény káplán legény Csak úgy, ha néha kap... Ezen a cédula másik oldalán Szilády kézírásával a szólam: A% veri csimbókos farkával horpas^a táját Oly majom, aki his^i, hogy nem is ő a majom! Az látszott minden ilyen pajkos versikén, hogy Szilády nem kezdeményezte a kötődést, csak állta, s ha maszatos szavakat használt is, de az erkölcsi támlát megtartotta, s ha nem volt is szemforgatóan kegyes, s ember mert lenni, de élvekben nem merülhetett el, s a pajkos beszédeket nem kedvelte soha. Én hosszú időt töltöttem mellette, de soha nem hallottam szájáról fakadt pajkos szót, vagy csiklandós beszédet, de a természetes dolgokat a nevén nevezte; olyan természetes tisztasággal ejtette száján a rejtett dolgok szavait, mint aki az élet valóját látja, s nem az emberi affektálásnak ostobán, álszenteskedve átfont szavait. Természetes ember volt, aki tisztában volt azzal, hogy a másik embernek is megvannak a természeti életről a tiszta s való fogalmai. Ezek a cédulák olyan élővé teszik azokat a történelmi eseményeket, amiket mi késői utódok csak a történelemből szemlélhetünk. Egyik cédulán, amit úgy a heves vita közt kapott ettől a bihari képviselőtől, ez áll: éppen Deák Ferenc beszél, de ugrásra áll egyik ellenfele, aki már többször is beleszólt Deák beszédébe: „ugyan árold meg azt a csúf aiszó- poszi békát!” 63
