Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
A kezdetek
TJM 2004.90.2. házasodott, s így az előkelő rokonság természetszerűleg is személye köré csoportosult. Különben is Szász Károly akkor már híres ember is volt: ismert költő, tanár, műfordító. Szóval olyan nagy ember, aki igazán ékessége lett volna a halasi katedrának. Nemes tartású, komoly, nyájas s jóindulatú. Ott volt egyéni kiválósága mellett még a tekintélyes s gazdag Bibó család, az egyeden urasága Halasnak, akik négylovas hintón jártak. Maga Szász Károly is érezte nagy fölényét, hiszen akkorra már komoly múlt állt a háta mögött. A szószéki bemutatkozó szolgálatát fölényes öntudattal végezte, s aztán éppen a tekintélyes Bibó családhoz tartozása is arra bátorította, hogy a szószék méltóságos magasságából emberileg hajoljon le, s úgy könyökére támaszkodva nyájas hangon beszélgetett a szószéken. Éreztette a szegényebb sorsúak iránti leereszkedését. Egyed Izsák István, bátor népvezér, aki Szilády Áronhoz mélységesen ragaszkodott, ezt a leereszkedő nyájasságot erélyes szóval így értékelte: — A kutyámat se tűröm meg a tanyában, ha fekve ugat! A parasztok megérezték Izsák István értékelését, s ami e paraszti nyelven való bírálatot jelent. Szilády Áron akkor 25 éves volt. Csupa erő, tűz, lángolás a szava, hangja az elképzelhető legszebb bariton, ami a roppant értelem sugallta szavaknak szárnyakat adott, s mindenkit elbűvölt. Szász Károlyról tudták, hogy az ország legértékesebb papjai közé tartozik, de Szilády olyan ígéret volt, s olyan tüneményes szónoki erő sugárzott belőle, hogy még a Szász Károly-pártiak is elismerték szónoki erejét, s annyit engedtek, hogy „idővel” fölébe kerülhet még Szász Károlynak is. Szász Károlyt nem övezte lelkesedés, hozzáforradás, csak a tekintélytisztelete, s az úri családok osztályöntudata; de Sziládyra ráforradtak az emberek, s a lelkesedés hihetetlen sodrával, rajongással vették körül. Szilády László nagy egyénisége is garancia volt a köznép szemében. A választás a templomban folyt le. Komor csendben ültek a tömött padsorokban. Rangjuk szerint az első padsorokat az urak töltötték meg. Egyenként fölállva nyíltan adták le a szavazatokat az urnánál. Egymás után százharmincán szavaztak Szász Károlyra. Amikor a százat elérték, s még Szilády egyet sem kapott, már a győzelmi mosoly is megjelent az arcukon. Érezték az urak, hogy a parasztok nem merik e díszes sor után kiejteni a másik nevet. De amikor Zseny István lépett az urnához, ő volt akkor a polgárság legtekintélyesebb vezére, erőteljes hangon azt mondta: — Én, Zseny István, szavazatomat Szilády Áronra adom. Utána mindenki Szilády Áronra szavazott, csak egy-két elkésett ember ejtette ki sápadtan Szász Károly nevét. A parasztok, különösen pedig a nép legszegényebb rétege, ragaszkodott Szilády Áronhoz, s óriási többséggel választották meg papjukká. A nép ösztönösen megérezte benne a vezért, a védelmezőjét; büszkén nevezték papjuknak, különösen, amikor 4. Szász Károly. Marastoni József rajza, 1864. 22
