Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
a szeme elől, s ne ízlelgesse a kását, hanem rágja át magát rajta, hiszen csak négy év az egész, ami nem az élet maga, hanem csak út az élethez. Megkérdezte tőlem, hogyan készültem el a prédikációkra, amire azt válaszoltam, hogy két beszédem egyike Tompáé, a másik Takács Józsefé, egy pedig a magamé.- Ne szokja meg barátom a más beszédje elmondását, hanem csak a magáét mondja mindenütt. Nem baj az, ha még nem is üti meg a szószéken azt a mértéket, amit a gyülekezet megszokott, de mégsem olyan bántó, mint amikor ékes beszédekkel jeleskedik a fiatal kezdő ember, amihez nincs köze; csak mondja átélés nélkül, mondja a nagy szavakat, s vérévé válik a színészkedés. A kezdő emberen erőt vehet a lámpaláz is, s teheteden a beszédjével, ha egy nagyobb értelmű prédikátor beszédét mondja, aminek mondanivalója fölött még úr nem lehet. A legátus még nem igehirdető, csak arra törekvő ember, hogy az legyen. Lehetőleg arra is vigyázzon, hogy érdemesebb papokhoz mehessen legációba, akiktől tanulni lehet. Tóth Pál Ráckevén a javából való, tanárember is volt. Hát ez persze nem mindig sikerül, mert az elekción a magasabb évfolyambeliek elválasztják a java helyeket. A nyári vakációban, mintha a parókia életéhez tartoztam volna már, többször fölkerestem. Mindig kedvesen fogadott. Minden érdekelte, amit csak mondtam neki teológiai tapasztalataimból. Valahányszor meglátogattam, mindig munkában találtam. Legtöbbször íróasztalán szétterítve láttam kék cédulákat, s azok közt keresgélt, vagy azokra jegyzetelt. Később tudtam meg, hogy összehasonlító nyelvészeti munkán dolgozott. Ha megkérdeztem, hogy zavarom-e, rendesen azt felelte: — Ez, amiben most piszmogok, abbahagyható munka, majd folytatom később. S azzal szívesen leültetett, s ha éppen nem dohányzott, akkor fölvette a sarokba támasztott hosszú szárú, szépen kiérlelt csibukjaiból az éppen megtömöttet, s aztán rágyújtott. Láttam, hogy nagyon élvezte a dohányzást. Munkája közben rendesen szivarozni szokott, amit kezével nem kellett tartania. Szobáját a dohányfüst illata hatotta át. Minthogy mindig finom dohányt szívott, az átért dohányillat is kellemes volt. Ez az illat annyira belevette magát a könyvekbe, a bútorokba, hogy amikor halála után 15 évre utódja lettem, még mindig megéreztem az anyakönyveken azt a sajátos dohányillatot, s ha úgy nyitottam be az irodába, hogy azt még aznap reggelen nem szellőztette át a szolga, még halála után 31 évvel is érezhető volt; s bizonnyal most is megérezhető, különösen ha a fali iratszekrények ajtaját kinyitják. íróasztala mellett is állandóan fekete selyem házi sapkát viselt; s nagy, rojtos, gyapjú, sötétszínű kendőbe takarózott. íróasztala rendetlennek látszott, de csak látszott, mert minden darab papirosról tudott. Az asztal két szélén magasan rakott folyóiratok, könyvek voltak összerakva, s az asztala közepe volt csak szabad, mert az asztallal szemben fekvő részén is ugyancsak halom számra voltak a különböző könyvek és iratcsomók. Ehhez takarítás közben nem nyúlhatott senki, hogy a rendet meg ne zavarja. Ha éppen valami iratra 97 Szilády Áron Református Gimnázium
