Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
elésére rámutatott, amiből mindenki: tanár, tanuló ifjúság látta, hogy Szilády szemét az iskolán tartja, vigyáz, hogy szellemét s rendeltetését az iskola megőrizze. De hangoztatta minden alkalommal, hogy ez az iskola a nép iskolája, ezt a nép közössége emelte s annak építéséhez sokan pénzzel, munkával, tanáccsal járultak hozzá; s ezt még a gáncsvetők is építették, mert minél több akadályt vetettek elébünk, annál nagyobb lendülettel s féltőbb szeretettel építették az alkotásra elhívott emberek. Ez az iskola addig őrzi hagyományát és szellemét, amíg a nép széles rétegeinek tanulni vágyó fiait szeretetében öleli, s ha a legszegényebb sorsban élők is, meleg otthont éreznek benne; s ebben az ölelésben szegény a gazdaggal, az úr gyermeke a szolgával egyforma elbánásban részesül. A mi életelvünk a személyválogatást nem ismerő szolgálat, az ismeretközlésnek a közösségnek életére kiható ereje s az a kívánalom, hogy ne csak azoké legyen az iskola, akik személy szerint vehetik ennek áldásait, s diplomához jutva majd szorgalmuk gyümölcsét élvezhetik, hanem az itt tanulók személyes boldogulásán túl, mindenkit boldogítani kívánunk, akik az általunk vezettek jó szolgálatában is felelősségteljes, áldozatos munkájának részeseivé lehetnek. Ezek az elhangzott beszédek tartották ébren a népben a tudatot, hogy az iskolának nemcsak a terhe, hanem a szolgálata is az övék. A tanárok is ezekben kapták meg a figyelmeztetést, hogy van, aki számon tartja az alapítók és építők eredeti szándékát, s a mindent összeölelő Szilády őrködik a nagy küzdelmével fölépített kedves iskolájának élete fölött. Soha nem hangzott el Szilády iránt hódoló szó, vagy szóban kifejezett tiszteletadás, mert sérelemnek tekintette volna személyi kultuszát, s megvetette volna a szavakban foglalt tiszteletadást. Teológusi éveimben Amikor 1912 őszén a teológiára mentem, a rendtartás szerint is a helyi lelkésztől kellett erkölcsi bizonyítványt vinnem, s így hivatalosan is be kellett mennem Sziládyhoz, hogy ezt tőle kérjem. Szívesen fogadott, s leültetett. Amikor elmondtam kérésemet, azt válaszolta: — Régen figyelem, barátom, a szorgalmas templomba járása miatt, s gondoltam, hogy teológiára törekszik. Örülök elhatározásának, de mégis megkérdem, hogy érez-e belső hivatást magában, vagy csak külső körülményei miatt, vagy szülei kívánságára teszi ezt az elhatározó lépését? — Főtiszteletű Uram, engem az édesatyám orvosnak taníttatna szívesebben, de én csak a papi életre vágyódom már régóta. Megvallom, hogy már gimnáziumba is azért jártam, mert csak pappá szeretnék lenni. — Akkor nyugodtan menjen, mert anélkül fárasztó lehet az örökös alakoskodás. Ha pedig hivatást érez, akkor erőt nyer majd ennek terhei hordozására is. Iparkodjék szorgalmas tanulásával gyarapítani ismereteit, mert hasznára csak úgy lehet az eklézsia népének, ahová elrendeltetett, ha szellemiekben fölkészül, mert ma a világnézetek korát éljük, s az egyház ellenségei sem bodzabél golyókkal lövöldöznek. A pár meleg sorból álló bizonyítványt kiállítva elbocsátott. Mélyen megfogtak szavai, mert éppen pár nappal előbb kaptam a Galilei-kör80 csábító fölhívását, s vettek engem is munkába ügyes ágensei, akik a „fölvilágosodás” fáklyafényébe akartak bevonni engem is, hogy mint teológus, ott is a felvilágosodás szellemét képviseljem. 80 Budapesten alakult 1908-ban Pikier Gyula vezetésével. A kör célja a polgári radikalizmus társadalmi eszméinek és a modem természettudományok eredményeinek terjesztése volt a munkásság és az egyetemi ifjúság körében. 92
