Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
TJM 3447 A templomban tartott vallásvizsgáinkon mindig jelen volt. Kérdezett tőlünk, bátorított hangos, értelmes feleletekre, majd szorgalmunk, tudásunk láttán dicséretben részesített, de bármilyen jó is volt hozzánk, s éreztük is az örömét, mindig szorongás fogott el bennünket, mert egész lényéből komolyság, szigorúság sugárzott, azaz olyan erő, mint a magasfeszültségű áramokról való tudatunk, hogy annak érintése is halálos, amivel játszani, amiből tréfát csinálni nem lehet. 1904 tavaszán készített bennünket elő Czuczor János káplán a konfirmációra. Titokzatos előttem ma is, ahogyan rádöbbentem hivatásom s elrendeltségem tudatára. A káplán engem nagyon megszeretett, talán mert nagy buzgóságomat meglátta, vagy érezte maga is, hogy nagy ragaszkodással vagyok hozzá, de az történt velem, hogy megéreztem pappá történt elhivatásomat. Ettől kezdve szinte faltam mindent, amit Szilády Áronról, de a többi papoktól is hallottam, s mély vágyak ébredtek bennem közelébe jutni, hallgatni prédikációit, temetési beszédjeit, de már a puszta látása is boldog érzést fakasztott bennem, de azért rejtetten kívántam maradni, mert a félelem érzése erősödött bennem. A konfirmációi vizsga — a régi szokás szerint — áldozócsütörtökön délután volt. Vizsga után párosán fölsorakozva mentünk be a parókiára, hogy az egyház ajándékát, a kis Bibliát és emléklapot Szilády kezéből átvegyük. Százhúszan voltunk konfirmandusok, s így az utolja a térre nyüó ajtón kívül rekedt. Csendesen viselkedtünk, csak hát a mi elemi iskolás csoportunkban akadt 2-3 fiú, akik az ajándékkal mellettünk visszahaladó polgárista lányokra, gimnazista fiúkra, majd elemista leányokra csúfolódó megjegyzéseket tettek; sőt az elemista lányokat meglökdösték, s ennek a zaja a nyitott folyosóajtón át behallott Sziládyhoz. Mikor aztán a mi csoportunk jutott be hozzá utoljára, s az a néhány fiú rendedenkedése akkor is tartott, Szilády érces hangján megszólalt s villámló szemekkel végignézett rajtunk: — Az egész idő alatt hallottam a rendet- lenkedők szavát, s láttam a sorban a hullámzást. Micsoda durva neveletienség ez? S a mostani letett fogadásotok rút megszegése? Sorozás alatti részegült legények tisztességesebben viselkednek, mint közietek az a néhány haszontalan, akiknek a nevére kíváncsi sem vagyok. A tisztességes érzésűek már most vessék meg az ilyeneket, s kerüljétek egész életetekben az ilyenekkel való barátkozást! Halálos csend támadt, Szilády pedig az íróasztalán rendbe rakott Bibliákat és emléklapokat osztogatta tovább. Szinte megdermedtünk valamennyien, s a rendetienkedőkön is úrrá lett a nagy félelem. Szorongva vártam, hogy minél hamarabb távozhassam én is s olyan vággyal néztem azokra, akik már mehettek. Akkor még nem tudtam, hogy névsor szerint voltunk rendbe szedve, mert akkor még érdem szerint ültünk a padokban, s arra sem gondoltam, hogy nevem kezdőbetűje az oka, amiért utolsónak maradtam. Már csak hárman voltunk: Tarr Antal, Tóth László s én. Még 34. Konfirmációs lap Szilády aláírásával, 1895 86
