Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
jól magát, s így vele együtt az édesanya természetes otthona is az lett. Majd megtalálta a módját annak is, hogy napa segítségére legyen, s akkor aztán a parókia testébe beleépítette magát. Áron ebben az időben nagyon sok időt töltött Pesten. Képviselői mandátuma lejárt ugyan, de a tudományos élet, a lázas irodalmi búvárkodás, folyóirat-szerkesztés, majd az egyházkerületi életbe való szervezett bekapcsolódás igen sok kötelezettséget adott, és sokszor hetekig Pesten tartózkodott, ahol állandó lakása is volt a Kossuth Lajos utcában. Amikor egyszer is hazaért, a két özvegyet: az édesanyját s a sógornőjét, erős tusakodásban találta; mert a sógornő azt tartotta természetesnek, ha a napa segítségére beköltözik a parókiára, hiszen úgyis ott van egész napon át, a kis Lacika is a nagyanyánál szeret legjobban lenni, s így igazán nincs értelme, hogy külön lakást tartson fönt, Áron pedig az ideje javát úgyis Pesten tölti. Az édesanya lelke tele volt aggódással, féltette fiát ettől a ravasz s erőszakos asszonytól, s tiltakozott a beköltözése ellen. Az asszony aztán siránkozások közt terjesztette elő a kérését sógorának, akinek a védelmét kérte. Szilády nehéz helyzetbe került, s a rimánkodó asszony könyörgése is meghatotta, s olyan ígéretféle szavakat ki is ejtett a száján, de azzal a föltétellel, hogy az édesanyja tetszését s beleegyezését megnyeri. Az édesanya ekkor kijelentette, hogy ha a menye a parókiára beköltözik, ő nyomban elköltözik a leányához — Teréziához — Csákvárra, ahol annak a férje, Székely József lelkész volt. Szilády könyörgésre fogta a dolgot és kérte az édesanyját, hogy ne hagyja magára abban az esetben, ha sógornője valóban beköltözik, aki viszont könyörgött, hogy ne űzze el a család gyermekével, hanem maradhasson velük. Fogadkozott, hogy neki nincs semmi szándéka Áronnal szemben, csak annak a védelme alatt szeretné gyermekét fölnevelni. A sok könyörgés vége az lett, hogy Áron engedett, s hajlékot adott az esengő asszonynak, de abban a biztos tudatban tette, hogy az édesanyja még nagyobb vigyázattal őrködik, s nem fogja beváltani fenyegetését, s az is a helyén marad; éppen a féltése teszi vigyázóbbá, s az marasztja majd a parókián. Az édesanya azonban beváltotta fenyegetéseit, s ahogy a menye tényleg beköltözött a parókiára, nyomban elköltözött Csákvárra, s nem tért vissza többé még látogatóba sem. A fegyelmezett Szilády Áront a testi vágyak nem ejthették meg, abban a korban a szerelem sem hatalmasodhatott reá, hanem megmérte egyrészt a helyzetét s a papi életnek a követelményeit, majd szeretett kis unokaöccse iránti féltő szeretet kényszere alatt is állt, s úgy döntött, hogy sógornőjével a vadviszony látszata miatt egy födél alatt magában nem élhet, s így diszpenzációval74 sógornőjével házasságot kötött. Az esketésükre János öcsét hívta meg Bácsfeketehegyről. Szilády Áron házasságát az egész gyülekezet döbbenéssel fogadta, mert mindenki ösztönös irtózatot érzett ez idegen lelkű asszony iránt, akinek a parókiára való betelepülését mindenki kierőszakoltságnak tekintette. Különösen fájt a gyülekezetnek az, hogy a nagy tiszteletben álló özvegy papnéjuk az asszony erőszakossága miatt távozott. Természetesen Halas kisváros volt még abban az időben, s a pletyka, a gyanúsítás, a rágalom burjánzott, s a legképtelenebb mesék születtek. Még én is hallottam olyan őrült bizonykodást is, hogy e házasság azért jött létre, mert a gyermek az ő vérének a habzásából fakadt, s így az asszony azért vehetett erőt sógorán. Az ostoba s alacsony észjárású emberek előtt még annak sincs bizonyító ereje, amit az élet rendje szab a magzathordás idejében, hiszen Szilády Áron sógornőjét akkor láthatta először életében, amikor az már „eljegyzett” menyasszonya volt Móric öcsének. De ilyen kicsinyességekre a mese, amit az aljas lelkűiét 74 Felmentés (latin). 76
