Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
Halasi papsága Halasi káplánsága egybefolyt a halasi papságával, s arról külön semmit sem tudok mondani. Az özvegy, miután a fiát választották meg lelkészül, az őt illető kegyeleti idő élvezetéről lemondhatott, hiszen különben sem jelentett akkor már semmit lényegileg anya s fia közt a javadalom, hiszen Szilády Áron rajongásig szerette az édesanyját, meg taníttatásra s nevelésre szoruló testvéreit, akiket áldozatosan szeretett. Az egyházi élet sem szenvedett zökkenőt, mert a fiú apja nyomán haladt tovább, s amit az kezdett, azt folytatta, s vitte teljesedésbe. Szilády László is igen nagyméretű, nagy látókörű ember volt s eszmékért lelkesülő. Nem ragadt meg soha az anyag sarában. Amit az apa megkezdett, azt építette tovább a fiú. S így azt mondhatnám, hogy a halasi egyház életében olyan egységes volt a két Szilády 74 évre terjedő papsága, hogy szinte alig lehet mezsgyét vonni a két pap szándéka, szelleme között. Erőre, tehetségre is alig több az egyik, mint a másik a szorosan vett halasi papság szolgálatában. (...) Az iskola az apának és a fiának a közös munkája, s az a meggyőződésem, hogy Szilády Áron maga tiltakoznék az ellen legjobban, hogy a maga nevét lássa a gimnázium homlokzatán, ha már az iskola az alkotójuk nevét viselheti, mert Szilády Áron még a maga alkotásával sem dicsekedett soha, hát hogyan tehetné azt, hogy éppen az apja nagy érdemét a magáénak fogadhatná el, s a szép iskolát a maga alkotásának tekinthetné. Azért, amikor Szilády Áron halála után az egyház s iskolája a Sziládyak emlékének hódolt, s csak „Sziládynak” nevezte el ősi iskoláját, sokkal helyesebben cselekedett, s igazabb álláspontot képviselt, mint azok, akik csak Szilády Áron nevét s érdemét akarják megőrizni s örökíteni az utókor előtt. Abban az időben, amikor ez történt, már én is halasi pap voltam, s ezen eljárás ellen tiltakoztam is; de akkor már nekem s az iskolafönntartó egyháznak csak névleges hatalmunk volt, mert az egyházkerület mindenható nagyura, Ravasz László, az iskolák fölött minden hatalmat a kezibe kaparintott, s a neki hódoló s kedvét kereső igazgató és tanári testület akarata volt a döntő. Nem tartom lényegesnek az egész vitát, mert tudom, hogy maga Szilády Áron tiltakozna legjobban ellene, hogy nevével olyan intézményt ékesítenek, amelyik nem őrzi szándékát s szellemét. S ha nem tehetné az iskolában folyó tanítás irányának a megváltoztatását, s nem cáfolhatná a tanítást magát, de a nevét nem tűrné meg azon az iskolán, amelyiknek csak a kövei érzik alkotóerejét, de a belseje, a lelke teljesen idegen s szelleméhez nincs köze. Az 1863-as esztendő Halas életében nagyon nevezetes dátum. Ekkor történt a város életében a nagy fordulat. Hatalmas határát, amelyik 112.000 kataszteri hold, ekkor tagosítot- ták, illetve osztották föl az addig közös tulajdonban tartott területeket. A régi halasi élet arca változott meg ebben az esztendőben. Addig a város népe bent élt a városban. A határnak csak kisebb részei voltak szétosztva művelés alatt, amiknek művelését a városból intézték, s csak néhány tanyacsoport volt addig a földmérés előtt. A hatalmas pusztákat, mint legelőket hasznosították. Hatalmas gulyák, ménesek, juhnyájak legeltek a homokos, szikes, erdős, csalitos térségeken, s virágzott a romantikus pásztorélet. Abban az időben Halas nagyon elzárt életű város volt. Utjai nehéz, homokos utak voltak. Vasútnak még híre sem volt, a Duna vízi útjáról is 70 km-re esett, s így semmi értelme nem lett volna olyanszerű földművelésnek, ami a gabona s más termékek kivitelét célozták volna. A gabona vagy a bor s más termények értékét fölemésztette volna a fuvar. Csak azzal volt érdemes foglalkozni, ami a maga lábán elszállítható volt, s így érthetően mindenki a jószágtartásban látta értelmét a munkájának, s abban látta értelmét a gyarapodásának. Az akkori idők világához tartozott a betyárvilág, ami a pusztákon élő pásztorok életével szövődött össze. 39
