Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Befejezés

kai, rágalmakkal szemben. Kora ifjúságomban ő nyitogatta ki szemeimet Szilády nagyságának bámulására. Olyan lelkesen beszélt róla ez az egyszerű ember, hogy megállt kezében az ár, a kalapács s egészen átszellemülten lábadtak szemei könnyekbe, mert úgy fájt neki mindaz, amit az aljasok és ostobák vádként rádobáltak.

Ván Imre bátyámuram, régen meghalt öregapám öccse is Szilády Áron rajongó. Tisztelője volt, aki még az apját, Szilády Lászlót is ismerte. Szemtanúja volt, mint gyermek annak az esetnek, amikor a pocsolyán áthaladó koporsót vivő kocsi kettészakadt a kátyúban, s a halottért Szilády László ugrott be a féllábszárig érő vízbe, s félkarjával kihozta. Tőle tanultam meg gyermekkoromban Szilády kortesnótáit is. O volt az első, aki engem papnak szánt, s biztatta atyámat, hogy taníttasson, s azt jósolta felőlem, hogy Szilády utódja leszek. Csak éppen azt érte meg szegény, hogy teológussá lettem.

Szüleim, rokonaim, egy kivételével, mind Szilády tisztélői voltak. Édesanyám öccsét, Mucsi Imrét, ostobaságánál fogva Szilády nagyszájú ellenségei megbűvölték. így volt alkalmam hallani névnapok, disznótorok alkalmával, amint nagybátyám ócsárolta, sértegette Szilády Áront, akit aztán nagybátyám magatartását szégyenlő családom többi tagjai körömszakadtáig védelmeztek.

így, mint gyermek tanúja voltam annak, hogyan hatott a mérgezés az ostobák s a rossz- akaratúak agyán; s a jók, a tiszták, értelmesek, mint védték, mint sérelmezték, fájlalták a rágalmakat, mint a tulajdon életükön esett sebet, s a rászórt gyalázat cáfolására hogyan beszéltek, milyen lelkesen Szilády Áron egyéniségéről s nagyszerű alkotásairól, csodálatos szellemi erejéről. Később, öregségére, ez a nagybátyám is belátta maga is Szilády igazságát, s volt alkalmam hallgatni tőle magától szégyenkező védekezését.

Ván Sándorné Modok Zsófia keresztanyámtól hallottam a legtöbb érdekes dolgot beszélni Sziládyról, de az apjáról is, aki az ő megbecsült s tekintélyes öregapjához, Modok Andráshoz járatos volt. Még Szilády Áron is eljárt öregapja névnapi vacsoráira, pedig az csak nagyon kevés háznál ült le vendégségük asztalához, de az öregapját nagyon megbecsülte. Keresztanyám is nagyon eszes s jóindulatú asszony volt, s élesen elítélte, sőt megvetette Halas városának „urait”, akik ezt az alkotó, mindenkihez jóakaraté nagy embert örökké gáncsolták. Különösen meghatva beszélte el sokszor, hogyan gyámolította a szegényeket, s azok gyerekeit hogyan erőltette az iskolázásra. Mindig ott állt a nép igaz ügye mellett. Megvetéssel beszélte Szilády ellenfeleinek, Vári Szabó Istvánnak, Babó Mihálynak, viselkedéseit, de állította, hogy a józan eszű parasztokat, sem szegényeit, sem gazdagjait, azért nem bírták elszakítani Sziládytól soha. O is gazdag asszony létére, valahányszor bejött hozzám a parókiára, s Sziládyval találkozott, mindig bizonyos áhítattal csókolt kezet, tiltakozása ellenére is.

Az említettek mellett sokan voltak még, akik egy-egy szikrával szolgáltak, egy-egy kis lángocskát, emléket őrizgettek, s átadtak nekem is, hogy eggyé ölelhessem a sok buzgó, rajongó, érző ember tiszteletét és szeretetét, s egybefoglaljam a nép lelkében élő lángolást; s adjam át azoknak, akik már nem érzik, s nem értik, mit jelent egy közösség életében az a nagy ember, aki mindenki igaz ügyét a maga gyanánt fogja föl, s mindenkit átfog, átölel, hogy szellemi erejével, lelki felelősségével híveit az igazi kultúra áldásaival, az örökkévaló Istenhez emelje.

Amikor Szilády Áron, mint egyházkerületi főjegyző a püspökhelyettes Szász Károly kíséretében a nagycsepelyi egyházban tette látogatását, a csepelyiek szinte körültapogatták, s boldog odaadással vallották a magukénak. Kónya István, az akkori időknek népvezére fejezte ki az egész gyülekezet kívánságát, s így szólította meg:

271