Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
emberek támasza légy. Ezért csak az Isten fizethet meg, mert a mi hálánkat már elissza az a föld, amelyet ránk húznak. Akármi lesz a sorsod, azt tartsd szemed előtt, hogy a toliadban erő van, s azt szolgálatra kaptad, de a magad védelmére is. Abban élvezheted azt a függetlenséget is, amire teremtettséged utal, de amit ebben a megnyomorított egyházban csak úgy élvezhetsz, ha a tolladat okosan használod, mert ezek a nyomorultak rettegnek a nyilvánosságtól, amit tollad útján magadnak állandóan biztosíthatsz. Igazságodban nincs okod félni senkitől, csak arra vigyázz, hogy mindig kellő magasságban maradj, nehogy az elragadó indulatok folytán olyan szaladjon tollad hegyére, amit később megbánni kényszerülj, mert az egyenlő már a megfutással. Neked mindig s mindenütt lesznek ellenségeid, mert a satnyák irigyelnek, akik ezt a pályát is elárasztják most már. Barátkozz meg a magánosság gondolatával. Hitvány emberek társaságában ne fecséreld el az idődet. Amint én is életem legjava részét egyedül töltöttem, barátok nélkül, s a magány csendjét élveztem. Méltó barátod csak az, akivel soha nem kell vitatni igazad. A meddő vitára nincs szüksége az embernek. Csak időfecsérlés az egész s arravaló, hogy az ember megbánja, hogy a hozzá méltatlannal komoly kérdésekről szóba állt, mert vitában a különböző érzésű és gondolkodású emberek össze nem forradnak soha. Ahogy megismertelek, az volt a vágyam, hogy holtomig együtt légy velem. Irtózom az idegen emberektől. Gyöngeségeim jelentkezése folytán nem érzek védelmet, s a másra szorultságom tudatát könnyebb volna úgy elviselnem, ha a bizalom érzése nyugtatna meg. De, ha ettől is megfosztottak, ezt a kínos érzést is elhordozom. Isten áldjon meg, fiam! Jó hogy az este ránk borult, s nem láttuk egymás szenvedő arcát, mert mind a ketten sírtunk csendesen. Amikor elhallgatott, nem volt lelkierőm ezeket a mély lelki tanácsokat még megköszönni sem. Csak úgy a kezére hajoltam, és csókolgattam. Fölállt, s az ajtóig kísért, aminek üvegtábláin beszűrődött a külső szürkületi világosság, ami a bokrokat még láttatni engedte. Az ajtónál pár köszönő szót mondtam, mert a fogadkozás kifejezésére nem volt erőm. Nem ígértem, hogy szavait bevéstem a lelkembe, hogy emlékezetemben élni fog jósága, szeretete, csak éppen azt az óhajomat fejeztem ki, hogy míg sokszor találkozhassunk, s ebben kértem a jó Isten segítségét. Átölelt, megcsókolt s azt mondta: — Menj most már fiam, mert otthon is várnak! Látrányba visszatérve beszámoltam mindenről öreg principálisomnak. Nagyon boldog volt, hogy Szilády róla megemlékezett. Újra elmondta ifjúkori nehéz küzdelmét Török Pál püspökkel, akinek a haragjától s markából Szilády tanácsa és segítsége szabadította meg. Nagyon nehéz volt a folytonos visszagondolás. A fegyelmi dolgaival nem sokat törődtem. Teltek a hetek, majd a hónapok is s a fegyelmi ügyről nem hallottam semmit. Az öreg Puskás is azt jósolgatta, már, hogy elsimul az egész. — Papom, valami kis respektusuk azért csak van ám azoknak is, hogy ilyen nyilvánvaló jogtalanságot ne kövessenek el. Hiszen a maga halasi szolgálata, majd azok az újságcikkek régen voltak. Azt fölmelegíteni hivatalosan mégsem tehetik. Aztán meg az egész törvénytelenség, mert maga ellen, minthogy a mi egyházmegyénkbe van bekebelezve, csak panaszt tehetnek s nem eljárást. Aztán csak Szilády tiltakozó írására is adnak valamit. Húzzák, aztán elhallgatnak vele! A hazulról kapott levelekből az öreg Szilády hanyatlásáról értesültem, Babyka elég gyakran beszámolt nagyapja gyengülő egészségéről. Megromlott az étvágya teljesen. Szinte csak erőltetve tudják egypár kanál étel elfogyasztására rábírni. Sokat fekszik, bár azért felöltözkedik. Már azt is megengedte a káplánjának, hogy az anyakönyvbe a születéseket s halálozásokat be is jegyezze, ami az én szememben sok mindent elmondott. Még azért minden érdekli, az újságot átfutja, a hosszabb cikkeket fölolvastatja magának. Ha szomorú257
