Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Gondviselésszerű az a tény, hogy az egyháznak ebben a kavargó időben erős jellemű, melegszívű, de vaskezű főgondnoka volt, Schilling Ede104 polgármester személyében, aki öregember volt ugyan, abban az időben 70 éves volt, de valami csudálatos lángolásé, aki az egyháza iránt végtelen ragaszkodással volt, s öreg lelkipásztorát is igen nagyra becsülte s szerette. Schilling akart segíteni Sziládyn, s fölajánlotta, hogy a bérlőket kézbe veszi, majd intézkedik, hogy az egyházi pénzjáradéka is a változott viszonyoknak megfelelő legyen, de nem fogadta el Szilády a közbelépését, mert adott szavát nem másíthatja meg. — Előttem az adott szó szent, s azt meg nem másítom! Schilling a tanárok megfékezését is kézbe akarta venni, mert az egyház iránti hűtlenségben találta őket, de Szilády leintette azzal: — A pusztítás szelleme fejlődőben van, s ezek most ezeknek a szeleknek tartják ki zászlóikat. Veszélyes csak észre is venni hűtlenségüket. Schilling a léghuzatos templomba nem járhatott, engem nem hallgatott, s ő is a rólam terjesztett hírek alapján tette szóvá Szilády előtt, hogy engem a katedráról el kell távolítani. Szilády kedvesen úgy megfogta a kezét Schillingnek, s nevetve azt mondta neki: — Ugyanezt akartam én is tenni, de nem sikerült! Schilling nagy szemeket meresztve mondja: — Hogy értsem ezt?! — Úgy, hogy meggyőződtem az igazságról. Béni a mi emberünk, s amit ezek mondanak róla, az aljas hazugság. Nem mondok többet, kérem, hallgassa meg, s aztán majd elmondom a többit, ami eddig történt! Schilling a következő vasárnap csakugyan meghallgatott, s az istentisztelet végén, amikor kissé későbben bementem, a két öreg nagy izgalommal beszélt. Schilling odalépett hozzám, s könnyező szemekkel megölelt. Mind a ketten valósággal fiuknak fogadtak, s úgy is bántak velem. A legtitkosabb megbeszéléseikbe beleavattak. Megkérdezték a véleményemet, közölték velem terveiket, gondolataikat; s az volt mind a hármónknak a meggyőződése, hogy mi hárman egyek vagyunk, s nincs senki, akit negyedik tagnak a magunk belsejébe bocsáthatnók. Schilling is elmondta, hogy fondorlatosán őt is, mint főgondnokot bizalmasan arra kérték, hogy engem Szilády mellől távolítson el, mint aki „készület nélküli zagyva” prédikációimmal az egyház tekintélyét lejáratom. Meg merték előtte óvatosan azt is kockáztatni, hogy ezt a viselkedésemet Szilády csak azért tűrheti, mert rajta az aggság erőt vett, s már az ítélőképességében is meghanyatlott. A sugdosás, a rágalom megindult Schilling Ede ellen is, aki vén maradisága miatt szintén nem érti már meg a kor szellemét. A tanári karban a régen megfogant vágy érni s nyiladozni kezdett, mintha a „köz óhaja” lenne, úgy ütötte föl a fejét, s mindig hangosabb, bátrabb lett ez a vágyakozás. A vélt hanyatlás látása elszomorította a templomkerülőket, s egyre hajtogatták, emlegették, sóhajtozták: — Szilády nagy ember, dísze is Halasnak, büszkék is vagyunk rá, de mit ér, ha hosszú papsága alatt az egyház tönkremegy? Míg ereje tartott, addig a politikának, meg a tudománynak élt, mikor elhanyatlott, akkor rábízta a nyáját silány káplánokra, s így nem csoda, ha a templom mindig üresebbé lesz. Jó volna, ha az öregurat a 300 hold papi javadalomból úgy 100 holddal nyugdíjba küldenénk! Amikor ezt aztán a szervezett ellenségeik s a katedrájára áhítozók már sokszor agyontanácsolták; a vérmesebbek, az egyházukat „jobban féltők” mondták nyíltabban: — Minek adta el a maga nagy birtokát? Lám a saját vagyonát sem tudta fönntartani! Addig kell tőle megszabadítani az egyházat, amíg az egyház javaival is így nem csinál! 104 Schilling Ede (1847-1923) ügyvéd, bíró. Kiskunhalason polgármester 1909-1918 között. 134
