Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Emlékeim Sziládyról

homok itta föl, s értelmetlenül elveszelődött. Intettem a katonákat, hogy itt a szülők szeme láttán ne bánjanak úgy velük, hogy a hazáért remegők is elkeseredésbe tán torod) anak, s közönyössé váljanak a haza sorsa s a háború kimenetele iránt.

Ezt a beszédemet nem megértéssel, hanem fölháborodással fogadták; egy Petsauer Gusztáv nevű főhadnagy följelentést tett ellenem a bécsi Hadügyminisztériumba. Csatolt egy német nyelven megfogalmazott s két asszony által aláírt jegyzőkönyvet, amiben beszédem részei voltak följegyezve. Megvádolt a följelentés a katonaság ellen való lázítással, hazaárulással s olyan cselekményekkel, ami a háború győzelmes befejezését veszélyezteti.

Ez a Petsauer Gusztáv dr. Máthé Elek barátom sógora volt, csak pár hónappal azelőtt esküdtek nővérével Halason; így barátom sógora gúnyos levelet írt Elek barátomnak, amiben miattam megszégyeníti sógorát is, s megfenyeget a levélben, hogy ennek az én „gyalázatos és fölháborító” cselekedetemnek milyen vége fog lenni, amiért egy szökött katona dögteste fölött a katonai szigort bírálat alá mertem vonni. Elek barátom a hír vételére közbevetette ugyan magát, de a megháborodott katonasógorával semmire sem ment, aki akkorra már följelentését megtette. így csak baráti úton figyelmeztetett a veszélyre.

Pár hét múlva megkaptam a Püspöki Hivatal hivatalos értesítését, melyben a Honvédelmi Minisztérium követelésére fegyelmi vizsgálatot rendelt el ellenem, s megbízta Borsi László szabadkai lelkészt a szigorú vizsgálat levezetésére, amelynek idejéül határnapot tűzött ki, s arra a halasi katonai parancsnokságot is meghívta.

Szilády, amikor hozzá e fegyelmit elrendelő fölhívás megérkezett, nyomban magához hívatott. Ereztem, hogy nagyon kínosan érintette az öregembert, s azt kérdezte tőlem: — Miket beszélt annak a szerencsédénél járt katonának a koporsója fölött?

Elek leveléből ugyan én már előre értesültem a veszedelemről, de nem tettem addig említést Szilády előtt, mert éreztem, hogy nem izgathatom a magam nyomorúságával, s nem akartam ingerültségbe hozni. Elmondtam kérdésére azt, amit sérelmezhettek. Kérdezi tőlem: — Leírta a beszédjét?

Nem írtam le, de jól emlékszem rá.

— Na hát, azzal kezdje a vizsgálatra való készületét, hogy írja le a lehető hűséggel, s aztán mutassa meg nekem.

Másnap jelentkeztem az „imádságom” szövegével, amit szinte teljes hűséggel tudtam emlékezetembe visszaidézni. Elolvasta figyelmesen, s azt kérdezte: — Mást nem mondott, s így mondta el valóban? Erőltesse meg az emlékezőtehetségét, mert a katonaság, amint a fegyelmi iratban látom, rendelkezik a beszéd eredeti szövegével, amit esedeg valaki gyorsírással felvett. Vigyázzon, mert súlyos büntetés mellett nagy gyalázat érhet bennünket, ha valami súlyos kifejezést elhallgat. Majd megteszek én is minden lehetőt a védelmére, ha már így belekeveredett a bajba, de pirulva kellene meghátrálnom, ha a tény tagadásában megfognák.

Megnyugtattam, hogy mást nem mondtam, s így mondtam el, ahogy utólag leírtam. Nagyon feltűnt nekem, hogy ezt a súlyos esetet ilyen hidegen s mereven intézi el. Most nem beszélt róla, nem láttam tűnődni, nem lobbant haragra a katonák túlkapásai ellen, nem vigasztalt, nem bátorított, csak éppen ígéretet tett, hogy értem minden lehetőt megtesz. Ekkor kezdtem arra döbbenni, hogy talán reám neheztel valami miatt. Izgalomban tartott a fegyelmi ügy, de igazi bánatot az okozott, hogy megéreztem Szilády irántam való teljes elhi- degülését, s nem tudtam okát.

A vizsgálatot Borsy László nagytiszteletű úr nagy szigorúsággal folytatta le, de éreztem végtelen jóakaratát. A vizsgálaton a város parancsnoka, egy alezredes jelent meg, aki katonai feszességgel és szigorúsággal kezelte az ügyet. A temetésen résztvevők közül sokan jelentkeztek védelmemre, akik állították, hogy én sem a haza ellen, sem a hadsereg ellen nem

118