Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
A kezdetek
A Bach-korszakban valami Gróffy Sándor nevű kapitány garázdálkodott Halason, s a mai gimnázium helyén, ami akkor még temető volt, egy jegespincét építtetett Szilády László megkérdezése és engedélye nélkül. Mikor ezt Szilády megtudta, a kihányt csontokat összeszedette, visszarakatta; a pincét, papi hatalmánál fogva — mert a temető egyházi tulajdon volt — betemettette. Mikor a kapitánynak hírül vitték besúgói, mert aljas emberek mindig akadnak, hogy a pap mit csinált, az dühbe gurulva nyomban maga elé idéztette Sziládyt, aki azonban nem jelent meg előtte. Erre újból maga elé rendelte a kapitány fenyegetésekkel, de Szilády a második idézésre sem jelent meg, hanem napok múltával önként jelentkezett a kapitány hivatalában, hová e szókkal lépett be: - Mit akarsz te énvelem? Te semmiházi! Ki vagy te?! Mit csináltál te az én engedélyem nélkül?! Majd átnyúlt az íróasztalon, amely mögött megszeppenve ült a kapitány, s galléron ragadva a saját hivatalában, úgy földhöz vágta, hogy az csak segítséggel bírt később talpra állni. Aztán bevágta rá hivatala ajtaját. Gróffy hamarosan elpárolgott Halasról. A Bach-korszakban ez a nyersnek tetsző cselekedet nagy lelkierőt, s mély hazafiasságot is jelentett; a letört lelkű nép ösztönösen húzódott az ő érdekeiket és reményeiket védő s tápláló papja köré. • Egyszer is temetési menetben a halottat vivő oldalatlan, úgy nevezett „pőre kocsi” nyújtója pocsolyán áthaladva kátyúba feszülten eltört, s a koporsó éppen zuhanóban volt az elváló kocsiról. Szilády beugrott a térdig érő pocsolyába, s jobb karjával hóna alá ölelve a koporsót, balján a palástját tartotta, kivitte a járdára, pedig a halott hatalmas testű kövér ember volt. Elhatározását keresztülvitte, s akaratának érvényt tudott szerezni. Volt eset, amikor a presbitériumot ellene hangolták, az építő terveit el akarta gáncsolni, s okos érvekre, tanácsra nem hallgatott, hanem makacsul ellenállt, akkor bizony a gyűlésre rendszeresen bevitt botját jól megragadta, azzal kergette szét a félrevezetett s megvadított embereket. A testi erő, a nemes vágású szép férfi s a szemekből kisugárzó értelem mélyen érző, nagy felelősséget hordozó lelket takart. Nagy szónoki erővel megáldott férfiú volt, aki önzetlenül cselekedett mindig népe javára. Az ő elméjében fogant meg az ott századokon át tengődő, senyvedő gymnasialis iskola kifejlesztése is; a későbbi főgimnázium anyagi alapjait ő rakta le, s tette meg a lehetőségét annak, hogy azt fia — hivatalában utóda — fölépíthesse. Ságvár Ságváron a második világháború szörnyű rombolást végzett a parókián. A lelkészt, Somogyi Kálmánt, az oroszok bemenetele utáni napon egy részeg orosz katona agyonlőtte. Az irattárat fölégették, anyakönyveit is összeszaggatták előbb, aztán tűzbe vetették. Azokat azonban a kántortanító a tűzből kirántotta, s így összevagdalva — tépve ugyan — de mégis megvannak. „Szilády László pontos szolgálatba lépése nem határozható meg”, amint ezt a mostani lelkész Egry Miklós írja. Nincs nyoma, csak az első anyakönyvi bejegyzésből sejthető: „Szilády Lászlónak, mint 1837. év május hava 12. napján megérkezett rendes ságvári papnak e helyben töltött időm alatt meghaltak a következők.” Az 1837. augusztus 25-én készült új anyakönyv első lapjára saját kezével a következő texametert írta: „Mind új leik. anyakönyv, lelkész; és végre [...] Nyugtalan évek után, tán béke kecsegteti Ságvárt.” Eltávozásának körülményei sincsenek feljegyezve, vagy ha voltak is, elvesztek. Utolsó bejegyzései: 1848. május 20. (keresztelés); június 2. (esketés); május 13. (temetés). Utóda, Bacsó János, szintén halasi ember, rendes pap 1848. július 27-én kezdi anyakönyvi bejegyzéseit.” így adta értesítését kérésemre a jelenlegi ságvári lelkész. 11
