Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: Holocaust Európában. Holocaust Kiskunhalason
tartotta fenn. Persze ez is csak formai dolog volt. Közben újabb behívó - plakát jelent meg, elrendelve azt, hogy a még itthon lévő és katonaköteles zsidó férfiak június 8-án jelenjenek meg a kiskőrösi Hadkiegészítő Parancsnokságon, ahová közben a halasi munkaszolgálatosok iratait áttették. Ennek parancsnoka Illés István főhadnagy volt, egy kalocsai gimnáziumi tanár, aki jólelkű, egyenes jellemű és mindig jószándékú ember, kinek feleségét évekkel ezelőtt a szanatóriumomban kezeltem. Mikor meglátott engem, rögtön odjött hozzám. Bár én szigorú vigyázzállásban vártam őt, ő kezet fogott velem és hangosan rám szólt, hogy én mit keresek itt. Azonnal menjek haza, rám itt nincs szükség. De hogy hazabocsájtásom ne legyen feltűnő, elrendelte, hogy az összes bevonult zsidó orvos menjen haza. Persze nem voltunk már nagyon sokan. Hazafelé a vonaton összeverődtünk néhányon és elbeszélgettünk. Dr. Freyberger János, volt mélykúti kolléga elmondta a bácsalmási gettóban lejátszódott igen szomorú jeleneteket. Ókét ide gyűjtötték össze, mint járási székhelyre, és a körülzárt gettóban nagyszámú Volksbundista rettenetesen bánt velük. Nap mint nap kihallgatások, atrocitások voltak, elszedték az összes pénzüket és értéktárgyaikat, személyi motozásnak vetették alá őket. Nálam kb. 1000 pengő volt, minden eshetőségre felkészülve, de ezek után az egész összeget átadtam Freyberger doktornak, hiszen nekünk a gettóban még volt elég tartalékunk. Viszonylagos nyugalmunk a gettóban nem tartott soká. Jött ugyanis a parancs, hogy készüljünkfel az újabb útra. Magunkkal csak a legszükségesebb fehérneműket vihetjük és 2- 3 napra való élelmiszert, ezeket is csak hátizsákban vihetjük. De hát kinek volt akkor még hátizsákja! Ekkor asszonyaink összefogtak és különböző, a gettóban fellelhető vastagabb anyagból hátizsákszerű alkalmatosságokat készítettek éjjel-nappal, amelyeket zsinórral mégiscsakfel lehetett erősíteni a hátra. ”21 A gettóba zsúfolt zsidóságot 1944. jún. 17-én hajnalban felsorakoztatták, és rendőrök kíséretében a vasútállomásra vezették. Az időseket és a betegeket, valamint a holmik nagy részét teherautókon és mentőautókon szállították az állomásra. Az úttesten némán vonuló zsidóságot a Fő utcára (mai Köztársaság utca), majd a város főutcájára, a Kossuth utcára terelték. A lassan vonuló embertömeg megrendítő látvány lehetett. A néma tömeg megérkezett a vasútállomásra, és megkezdődött a zsidóság vagonokba zsúfolása. Kicsi alapterületű marhavagonokba zárták őket, amit eredetileg állatok és egyéb rakomány szállítására terveztek. Körülbelül 80-100 ember utazott egy vagonban szorosan egymás mellett állva, akiknek még a legminimálisabb higiéniai körülményeket sem biztosították. Sem vizet, sem élelmet nem kaptak. Sokan nem bírták az utazás megaláztatásait, ezért voltak, akik megőrültek, akik öngyilkosok lettek, vagy súlyos egészségügyi állapotuk miatt a vagonban haltak meg. így vesztette el Kiskunhalas Schwarcz Ignác helyi tanítót is, aki az elhurcolás idején 93 éves volt és tolószékhez kötött. Holttestét nem találták meg. A kiskunhalasi zsidóságot Szegedre szállították, egy téglagyárban helyezték el őket. „Itt a téglaszárító folyosókon helyeztek el bennünket. Rettenetes por és piszok várt itt ránk. Az első éjszakát csomagjainkon ülve töltöttük, mert a légoltalmi elsötétítés miatt nem tudtunk világítani és rendet csinálni. Én nagynéném, Fidschi Samuné, Kálmán Ilonka zsákjain ülve helyezkedtem el. Reggel megnéztem, mi volt az a sok kemény tárgy, amelyet nénikém elhozott magával. Hát az egyik zsákban Eötvös Károlynak A nagy per című műve volt, amit fogalmam sincs miért hozott magával, a másikban pedig Imre fia teljes munkaszolgálatos felszerelése volt, aki már évek óta szolgált. Ó úgy gondolta, hogy találkozik vele és mivel felszerelése már tönkremehetett, átadja neki. Imre Buchenwaldban pusztult el. Másnap aztán mi is tudtunk egy kis rendet csinálni. Feltakarítottuk az évek óta összegyűlt port, piszkot és úgyahogy elhelyezkedtünk. Közben egyre-másra jöttek az újabb szállítmányok. A szegediek már előttünk be lettek terelve, majd Kalocsától egészen Békéscsabáig az 84
