Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: Holocaust Európában. Holocaust Kiskunhalason
Az iratomat előttem tépte össze, a másik két irat Königsberg Józsefé volt, a helybeli Schneider-cég, a nagy baromfi export vállalat beltagjáé és Guttmann Imréé, egy halasi gabonakereskedőé. Nagyon nagy meglepetéssel hallottam később, hogy ők ketten elutasították Gusztost. Nem sokkal ezután az első tömegesebb munkaszolgálatos behívások alkalmával mindketten megkapták a SAS behívót. Rövid idő alatt kikerültek a keleti frontra és egyikük sem tért vissza onnan. Én sohasem kaptam ilyen behívót, hiszen az én irataim nem szerepeltek a kunszentmiklósi Hadkiegészítő állományában. Később jöttek a plakát-behívások, ezek ellen már nem lehetett semmit sem tenni, jelentkezni kellett. Most már nem Kunszentmiklóson, hanem Hódmezővásárhelyen, az ottani Hadkiegészítő udvarán, ahová a halasi munkaszolgálatosokat behívták. Ekkorra azonban a szanatóriumomat már előjegyezték a 262. számú Légó Vöröskereszt kórház részére, és engem bíztak meg az intézet fenntartásával. Egyelőre nem volt légitámadási áldozat ápolás alatt, felvehettem továbbra is a magánbetegeimet, és gyógykezelhettem őket. Csak szükség esetére kellett volna az intézetet azonnal kiürítenem és átadnom légoltalmi célra. Természetes, hogy ehhez is kellett jókora jóindulat, de ez sem hiányzott Hadházy László, akkori helybéli tűzoltóparancsnokból, akinek családját régebben kezeltem. O adott egy hivatalos írást, hogy mint Légó beosztott a Kiskunhalasi Városi Légoltalmi Parancsnokság alá vagyok rendelve. Ezzel az irattal jelentkeztem Hódmezővásárhelyen. De mit is ért volna ez az irat? Miránk, zsidókra nézve nem volt már abban az időben törvény. Azt hívták be és osztották be a frontra, akit akartak, vagy aki valakinek útjában állott. Volt azonban a hódmezővásárhelyi Hadkiegészítőnél egy nagyon jó és nemeslelkű tiszthelyettes, aki a mi dolgainkat intézte. Fövényessy volt a neve, nemes szíve sugallatára igen sok munkaszolgálatoson segített, ellenszolgáltatást sem fogadott el. Az én iratomat is elfogadta és visszairányított a halasi Légóhoz. Később megtudtam Dr. Goldmann István hódmezővásárhelyi kollégától és feleségétől, Schwarcz Erzsikétől, hogy Fövényessy tiszthelyettes milyen sok zsidón segített. Velük együtt voltunk később a stasshoffi Durchgangslagerben, és ott volt időnk elbeszélgetni a hódmezővásárhelyi Hadkiegészítő dolgairól. Csak a legnagyobb elismeréssel adózhatunk Fövényessy tiszthelyettesnek, aki a legnehezebb időkben is olyan sok jót tett velünk. Közben elvitték városunkból Neumark Jakab családját. O volt az egyetlen közöttünk, aki nem szerezte meg a magyar honpolgárságot, pedig családja már kb. 40-50 éve itt volt Halason. Büszkén emlegette, hogy ő még Tarnopolban született, az egykori Orosz Lengyelországban. Egyike volt hitközségünk igen tanult és igazán vallásos tagjának, aki egyébként kitűnően tudott festeni is. Tőle származik a téli imaházunk kultúrtermében lévő két „Siviszi tábla ”, melyen ez olvasható: „Jelid Tarnopol”. Nemsokára jött a hír, hogy a lengyel határ felé vitték, és sok más sorstársával együtt Kamenecz Podolszknál kivégezték. 1944 április elején történt, hogy felkeresett rendelőmben Elisabeth Pál, a Hangya által átvett Schneider féle baromfi export cég megbízott igazgatójának felesége. Született birodalmi német volt, és bár a Halason lévő SS különítménnyel szoros kapcsolatot tartott fenn, nem szakította meg velem az orvosi kapcsolatot. Elisabeth asszonynak akkor már egy éve voltam orvosa, férjét is kezeltem. Egy napon karján egy kosárraljelent meg rendelőmben, a kosárban gyönyörű németjuhász kutyakölyök volt, neve Remus. Két ilyen iker farkaskutya - kölykük volt, egyiket Romulusnak, a másikat Remusnak hívták. Mindkettő igen pajkos játékos kiskutya. Egy alkalommal Romulus lelökte öccsét a lépcsőről, és ez olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte a combcsontját. A Hangya vállalati állatorvosa halálra ítélte Remust, és azt ajánlotta, lőjjék főbe, mert az ilyen törés nem gyógyulhat meg. Ezért hozta hozzám Elisabeth asszony Remust. A szeme tele volt könnyel, kérte, hogy segítsek Remuson. Én eleinte szabadkoztam, hogy kutya páciensem 73
