Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Ö. Kovács József: Zsidók Kiskunhalason a 18. század elejétől a 20. század elejéig
vizsgálatára van szükség. Azért, hogy „belülről ” is jobban láthassuk a korabeli valóságot. Ennek a rendszeres munkának még csak az elején tart a magyarországi kutatás. A fenti kérdésfelvetések miatt is célszerű röviden összefoglalni tanulmányunk eredményeit. A befogadó környezet, Halas, általános jellemzőit vizsgálva azt mondtuk, hogy a Hármas Kerületbe betagolt mezőváros lakossága szinte kizárólag az őstermelésből élt. A vallási megoszlást a 19. század második feléig, végéig a reformátusok túlsúlya jellemezte. A helyi hatalomgyakorlás pedig később is a református, redemptus eredetű elit kezében maradt. A kisvárosi társadalom tagozódását áttételeken keresztül a 20. századig nyúlóan meghatározta a redemptusság ereje. 1900-ban a népesség 3%-át kitevő helyi zsidóság a hiányfunkciót is betöltve, a kereske- delmi-ipari-hitel szektorban helyezkedett el. Ennek előzményeit vizsgálva láttuk, hogy a halasi tanács a kezdetben zsellér- státusban lévő, gyapjúval és bőrrel üzletelő zsidó családok előtt szükségszerűségből, gyakran a kerületi utasítások ellenére nyitotta fel a sorompókat. A Kiskunságban a zsidó kereskedők először Halason jutottak szerephez, ahova főként a Duna- Tisza közéről telepedtek be. A19. század első felében versenytársak hiányában fokozatosan vették kézbe a haszonvételi bérleteket, s csaknem kizárólagosan ők bonyolították le a bőr- és gyapjúkereskedést. Egy családi pályavázlatban, a külső kényszerekre jellemzően megfigyelhettük, hogy a zsellérként letelepedő zsidó családfő kötelességét a hasznos kereskedelmi tevékenység folytatásában jelölték meg. S ebből fejlődött ki később egy sajátos üzem, amelynek tevékenységi formáihoz hozzátartozott a hagyományos kereskedelem, a bérmunka és a mező- gazdasági vállalkozás. A vagyonnagyságokat többféle módon kíséreltük meghatározni. A helyi zsidóság néhány családja elsősorban vagyona révén tartozott a kisvárosi elithez, de összességében a nagy többséget a kiskeresetű kategóriába soroltuk. A vagyoni helyzeten túl tovább kell vizsgálni a lakóhelyi környezetet, egyáltalán az életmódot. így több ismeretünk lehet majd az általunk inkább csak regisztrált és kevésbé értékelhető adatokról. A zsidóság és környezetének együttélését az ilyen irányú háztartásvizsgálatokon keresztül is érdemes kutatni. Halason a lakóhelyet általában a szűkösség, a falusiasság jellemezte. Egy házban igen gyakran nem csupán több generáció, hanem több vallású, református, katolikus, zsidó család lakott együtt. 1851 és 1895 között 159 házasságkötési eset alapján elemeztük a társadalmi ellenőrzés erős hatására is kialakult, racionalitással jellemezhető kapcsolatokat, migrációs irányokat. A foglalkozási, apa-fiú viszonylatban vizsgált mobilizációs eredményünk nyilván a hiányérzetünket is fokozhatja. Már csak azért is, mert mi érthetően csak az elsőszülött fiúk pár- és foglalkozásválasztási gyakorlatával foglalkoztunk. A házasságok, családok történetének más helyen is történő, akár mintavételes kutatása egyéb szempontokat is felvethetne. Ez a kérdés is rámutat a társadalomtörténet egyik legnehezebb és fáradságosan elvégezhető feladatára: az egyes személyre lebontott történeti ábrázolásra, annak szükségességére. Rövid névadási vizsgálatunk már az asszimiláció soktényezős kérdésének bevezetője volt. A fokozatos magyarosodással összefüggésben ezt a témakört igazán nem lehet egy általánosító mondattal lezárni. A strukturális elemek közül számos tényezőt kellene még vizsgálni, hogy közelebbről láthassuk a helyi társadalmat, annak mindennapi életét, a zsidóság szerepvállalásának mértékét. A dokumentáltságtól függően a további feladatok közé tartozhatna például a helyi politikai pártok története, a hatalmi apparátus, a társaskörök, az egyesületek vizsgálata, vagy éppen az újságok szövegelemzései. 1886-87-ben például Hofmeister Juda szerkesztette a 37
